Szentivánéji varázslatok
Az Apostol, a Dolly Roll és a Ghymes együttes is fellép a Győrszentiván-éji varázslatok fesztiválján, június 22-én és 23-án. A programsorozat részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.
Varga Zoltán, a Molnár Vid Bertalan Közösségi Ház igazgatója elmondta, a fesztivál kellemes szórakozást, igazi kikapcsolódást ígér minden korosztály, az egész család számára. A két nap során a még nem beszélő babákat és szüleiket a mesélő jelek program, a nagyobbakat játszóház, ingyenes ugrálóvár, arcfestés, pónicikli, bohócműsor és a Bóbita zenekar produkciója várja.
Szombaton a Jolly Joker, a Dolly Roll, az Apostol és a 64U ad koncertet. Vasárnap a Holdviola, a Besh O Drom és a Ghymes lép színpadra. Lesz tűzijáték és világtó lufikat is szélnek eresztenek majd a fesztiválozók. A rendezvénytér különböző pontjain zajló eseményeket a látogatók óriáskivetítőn is követhetik, s nem lesz panasz a vendéglátásra sem.
Sík Sándor, a településrész képviselője azt mondta el a sajtótájékoztatón, hogy a korábban SZFeszt néven rendezett program kinőtte a területet, beköltözött az ETO Parkba. A helyébe lépő Szentivánéji varázslatok fesztivál azért születhetett meg, mert a helyben élők igényelték, kérték. Győrszentiván az ország legnagyobb Szentivánja, több mint kilenc és fél ezer lakossal, kötelező megünnepelni a jeles éjszaka közeledtét.
A fesztivál keretében adják át a településrész szolgálatáért díjat is.
Földvári Gabriella