Szépen mondott szavak a győri Kazinczy-gimnáziumban
Negyvenhetedik alkalommal rendezik meg a Kazinczy Ferencről elnevezett „Szép magyar beszéd” versenyt a Kazinczy-gimnáziumban. Az országban egyedülálló, hogy egy oktatási intézmény ilyen hosszú ideje adjon otthont egy, a kezdetektől sikeres középiskolai versenynek.
Idén 146 tanuló érkezett a győri versenyre, huszonhatan a határon túlról, Kárpátaljáról, Erdélyből, Felvidékről és a Vajdaságból.
Németh Tibor igazgató azt mondja: ezek a gyerekek, bárhogy is alakul később a pályájuk, egész életükben támogatói lesznek anyanyelvünknek.
Az magyar nyelv fejlődése szempontjából is jelentős ez a verseny: nyelvtudománnyal, nyelvműveléssel kapcsolatos cikkek, tanulmányok látnak napvilágot. Az idei kiadványt, amely emlékkötet a nemrég elhunyt Deme László nyelvészprofesszor tiszteletére, Diófát ültetek címmel Wacha Imre szerkesztette. Pályatársak, barátok, tanítványok emlékeznek Deme professzorra, aki Péchy Blanka mellett nyelvművelő mozgalom egyik kitalálója, tudományos védőtársa volt.
– Kazinczy Ferenc kiemelkedő magyarja a világnak, büszkék vagyunk arra, hogy ő iskolánk névadója. Ez jelentősen meghatározta a gimnázium hagyomány-rendszerét. Ha nemzetben akarunk gondolkodni, akkor anyanyelvünket folyamatosan fejleszteni, ápolni kell. Ha van nyelv, amit művelni lehet, akkor mindig lesznek olyanok, akik ezt mesterien meg is teszik. – vallja Németh Tibor
A verseny előestéjén a Kazinczy-gimnázium klubjában Halkan szitál a tört fény címmel fotókiállítás nyílt Kosztolányi Dezső életéből, a Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából. A kiállításon közgyűjtemények és magánszemélyek eredeti fotói, valamint az író életében a nyomtatott sajtóban megjelent fényképek láthatók. A tárlat mindenki számára látogatható a tanév végéig.
A Szép Magyar Beszéd verseny részletes programja: www.kazinczy.gyor.hu
Trunkos Ildikó