Győr+
2017.04.13. 16:35

„Szevasztok, negyvenesek, hogy vagytok!”

Kovács Kati a tőle megszokott közvetlenséggel, humorral perdült az elmúlt hét szerdán a Vaskakas Művészeti Központ színpadára és „Szevasztok, negyvenesek, hogy vagytok!” felkiáltással üdvözölte a nézőket, melyet kitörő nevetéssel, tapssal jutalmazott a szépkorú közönség, s már kezdődhetett is a Nem leszek a játékszered című dal.

Gyakran fellép Győrben, milyenek a benyomásai a városról?

Egerben nőttem fel, és Győr ugyanúgy mintegy 130 km-re van a fővárostól, mint az én szülővárosom. Valami miatt gyermekkorom óta úgy van a tudatomban, mintha Győr egy főváros lenne. Valószínűleg azért, mert „nyugaton van”, egy nagyon szép város, régi, csodás épületekkel. Jártam már a Városháza tornyában is, ahonnan belátni az egész térséget. Szeretem Győrt, kulturált, jó híre van és fontos szerepet játszik az ország életében.

Ezúttal nyugdíjasoknak énekel. Miben más egy időseknek szóló előadás, mint egy saját szervezésű koncerten fellépni?

Így üdvözlöm őket: „Szevasztok, negyvenesek, hogy vagytok?”, hiszen velem egykorú „gyerekek” vannak itt a nézőtéren. Az pedig, hogy ki marad szellemileg fiatal, egyéni dolog. Remélem, a közönségem is úgy érzi, nem vagyunk öregek, csak az évek múlnak. Sokszor gondolom azt, hogy hátrányosan megkülönböztetnek bennünket, nyugdíjasokat, pedig mi nagyon sokat teszünk a családunkért, a gyerekekért, az unokákért.

 

Ön igazán nem panaszkodhat, fitt, csinos, nőies. Mi a titka?

Sportolok, teniszezek, de valószínűleg habitus kérdése is. Mindig megkérdezik tőlem: hova rohansz? Sehova, ilyen a temperamentumom. A múltkor például egy üzletben vásároltam, amikor megkérdezte valaki: hova rohan, kedves Kati? A pénztáros, aki jól ismer, azt válaszolta: ő mindig rohan, nem tudjuk hova, de valószínű ettől ilyen jó kedélyű.

Én pedig azt érzem, hogy valamiről lemaradok, és sietnem kell. Valószínűleg ez azt jelenti, hogy élvezem az életet, sok minden érdekel a világból. Az utóbbi időben például történelmi dokumentumfilmeket nézek, most kezdett érdekelni a múlt.

Fiatalon két évig orvosírnok voltam Egerben, rengeteg idős emberrel találkoztam, már akkor rájöttem, hogy az embereknek a lelkével is törődni kell. Főleg az időseknek van szükségük a kedves szavakra. Az éneklés pedig egy lelki terápia, a zene varázsol, elbűvöl, lenyűgöz, felemel, néha elszomorít. De a magyar mentalitás már csak ilyen, szeretünk sírva vigadni. A dalaim is az életünkről szólnak, az Úgy szeretném meghálálni… vagy például A régi ház körül…

 

Mit szól ahhoz, hogy fiatal énekesek újra feldolgozzák a dalait?

Demjén Rózsi erre azt mondta, nem baj, csak énekeljék minél többen, mert így jobban megismerik a dalainkat. Én úgy gondolom, vannak egészen jól sikerült átdolgozások, de nem szabad mindent átdolgozni. Van olyan, aki nagyon jól elénekli a dalomat. A családom erre azt mondja, aki hallgatja, az úgyis engem képzel oda, az én egyéniségemet, az én hangomat. Nem vagyok pedagógus, mégis továbbadtam azt a tudást, amit összeszedtem az elmúlt évtizedek alatt. Ha azonban valaki nem tudja kiénekelni, amit én tudtam, akkor bele se kezdjen!

 

Van olyan énekes, akiben esetleg az utódját látja?

Az utódomat nem látom senkiben, mert mindenki más. Elárulom, nézem a tehetségkutató műsorokat, és talán Csobot Adélról mondható el, színpadra termett, jól énekel, őt öröm nézni, hallgatni.

 

Vannak beteljesületlen álmai?

Rengeteg álmom van. Még előttem az élet. Reggel felkelek, süt a nap, úgy érzem ilyenkor szebb az élet is. Nagyon jó érzés, és sok erőt ad az is, hogy az emberek sokat mosolyognak rám. Ilyenkor tavasszal egyébként is úgy tűnik, kicsit mindenki boldogabb.

 

A régi nagy slágerek mellett születnek még új dalok?

Igen, éppen most áprilisban ülünk le egy kedves szövegírómmal és átbeszéljük a jövőt. Nagyon várom már, hogy legyenek új számaim. Addig szeretnék énekelni, amíg az emberek azt mondják: örömmel látjuk a színpadon.

 

 

Korábban írtuK:

A koncert a győri Idősügyi Tanács ajándéka volt a nyugdíjasoknak. Borkai Zsolt polgármester, egyben a tanács elnöke az est kezdetén köszöntötte a megjelent szépkorúakat. Hangsúlyozta, nagy kedvence Kovács Kati, s nem csupán csodálatos hangja és slágerei miatt, hanem azért is szimpatikus számára, mert a mai napig aktívan sportol, teniszezik, példát mutatva ezzel az időseknek.

A több mint egyórás, óriási sikerű koncert végén Borkai Zsolt a város ezüst emlékérmét adta át a művésznőnek az évtizedeken át tartó színvonalas szórakoztatás elismeréséül.

Radnóti Ákos alpolgármester, az Idősügyi Tanács alelnöke lapunknak elmondta: hagyományteremtő szándékkal tavaly rendeztek először nagyszabású koncertet ajándékként a nyugdíjasoknak, akkor Aradszky László szerzett felejthetetlen perceket az időseknek.

Bári Olga, az Arrabona Nyugdíjas Egyesület elnöke a koncert végén megköszönte a városvezetésnek a koncertet, és lelkesen mesélte, a győri idősek számára fantasztikus élmény volt az előadás, hiszen Kovács Kati az ifjúságukat, az emlékeiket idézte meg jelenlétével, slágereivel.

 

Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor