Szilveszter este okozott súlyos sérülést a petárda
A este fél kilenc után történt eseményben egy győri férfi keze sérült meg a pirotechnikai eszköztől. Sajnos nem ez volt az első eset...
Bejelentés érkezett a rendőrségre december 31-én 20 óra 40 perckor arról, hogy Győrben, a Rába parton egy 27 éves férfi sérült meg egy pirotechnikai eszköztől. A férfit a mentők kórházba vitték.
A helyszínre érkező rendőröknek a sérült egyik ismerőse elmondta, hogy ő is és a győri fiatalember is petárdát akartak eldobni, azonban a barátja kezében felrobbant az eszköz.
A Győri Rendőrkapitányság az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
Rövid időn belül a harmadik súlyos kézsérülés történt megyénkben pirotechnikai eszköz meggondolatlan használata miatt, ezért a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a figyelmet, hogy:
A petárda használata tilos, aki azt engedély nélkül szerzi be, szabálysértést követ el. A bírság maximálisan kiszabható összege ilyen esetben 150 ezer forint.
A legálisan megvásárolható pirotechnikai eszközök felhasználásának szabályairól a rendőrség honlapján tájékozódhat bővebben – adta hírül a rendőrség.