Szilveszteri Városi Vigasságok
A győri önkormányzat az idén is a városháza elé várja a győrieket, hogy együtt búcsúztassuk az óévet és köszöntsük az új esztendőt.
Serfőzőné Tóth Andrea kulturális igazgató az év utolsó napjával kapcsolatban elmondta, a városi buli este kilenc órakor kezdődik a Káosz Központ zenekar fellépésével.
A folytatásban karaoke show következik Kovács Áronnal, majd este tizenegy és hajnali egy óra között a Star Machine zenekar koncertezik. Éjfélkor a kilátogatók közösen éneklik el a Himnuszt, egy órakor újévi köszöntő, majd a tűzijáték következik. Az éjszakát utcabál zárja Dj Golyóval.
Mivel a rendezvény a városháza előtt lesz, ezért a Szent István utat lezárják az este, az ünneplők hazajutása érdekében a város és a Kisalföld Volán éjszakai járatokat indít.
Papp Zsolt