Győr+
2017.03.13. 09:47

Színérzék – kiállítás nyílt a Csikócában

Festőműtermi hangulat fogadja a látogatókat a győri Csikócában. Faber-Kovács Krisztián festő-restaurátor tárlatán nem csak a kész műveket láthatjuk, hanem az alkotási folyamathoz szükséges tárgyakat is, sőt magunk is kipróbálhatjuk azokat.

A Csikóca Művészeti Műhely és Kiállítótérben a pénteki megnyitón Selényi Károly István képzőművész, művésztanár arra hívta fel a figyelmet, hogy a tárlat fő témája az emberi portré, a fejkompozíció. A festőművész bátran használja a színeket a különböző kompozíciókban, kihasználva a hét színkontraszt kelléktárát is. A tárlat anyaga azonban átível a technikai megoldásokon és egy szellemi tartalmat is sugall, aminek központi alakja maga az ember, az arca, a megfogható s egyben megfoghatatlan személyiségével, játékosságával vagy éppen személytelenségével.

 

Faber-Kovács Krisztián mindig is foglalkoztatta a fej, ezúttal azonban másképp közelítette meg a témát. A fejek fiktív emberábrázolások, a színekkel pedig az emberi belsőt próbálja meg bemutatni. A színeknek érzelmi, lelki töltetük van, ez alapján készített egy táblázatot, melyből ki lehet keresni, hogy melyik szín mit jelent. A fejekre nézve, kiderül, hogy milyen jellemmel ruházta fel őket az alkotójuk.

 

 

A kiállítás május 21-ig hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között látogatható. A tárlathoz különféle programok, műhelyfoglalkozások kapcsolódnak.

 

Szerző: Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor