Győr+
2017.05.12. 15:07

Takarékoskodás egy életen át

Az öngondoskodás témakörében az Aegon nyugdíjfelkészültségi-kutatást végzett tavaly. A vizsgált kontinenseken: Európában, Ázsiában, Amerikában és Ausztráliában a helyzet nagyjából ugyanaz. A megkérdezettek mindössze 26 százaléka véli úgy, hogy jó úton jár a nyugdíjjal kapcsolatos jövedelmi céljai elérésében.

Állandó szakértőnk, Zsidi Mária, az Aegon Biztosító megyei igazgatója szerint ez az arány riasztó. A kutatásban résztvevők még mindig úgy gondolják, hogy a nyugdíjkorhatár elérésekor egyik napról a másikra már nem kell dolgozniuk. Ez a kijelentés – tudjuk jól –, lassan idejétmúlttá válik.

„Az emberek úgy számolnak, hogy húsz évet élnek majd nyugdíjasként, de a valóságban ez az idő ennél hosszabb is lehet” – foglalja össze Zsidi Mária. „A várható élettartam növekedésével hosszabb idejű munkavégzésre lesz szüksége az egyénnek, az időskor megfelelő finanszírozásához. Azonban ennek pozitív hatása lehet, hiszen a munkában eltöltött idő kitolódása jótékonyan hat az aktív életmódra, és az egészséges időskorra is.”

 

Zsidi Mária, az Aegon Biztosító megyei igazgatója

 

Az összehasonlító kutatás tükrében, mit mutat a hazai gyakorlat? Szakértőnk saját családjából hozza a példát, hogy érzékeltesse, miért fontos már idejekorán elkészíteni az öngondoskodás cselekvési tervét. Mária nővére jelenleg a vendéglátásból él, és mint mondja, nehezen tudja elképzelni róla, hogy 65-67 évesen is fitten indulna reggel munkába, és ugyanolyan fizikai erővel végezné a munkáját, mint ahogy teszi ezt most. Mi lehet számára a megoldás? Dolgozhatna vállalkozóként, étterem tulajdonosként, ezzel meghosszabbítva nyugdíjas, még mindig aktív életét, de ez nem túl életszerű. A vektorok az ő esetében a korai nyugdíjcélú megtakarítások irányába mutatnak. Általánosságban kijelenthetjük, hogy a nyugdíjcélú takarékoskodás mindenki számára elengedhetetlenül fontos. A felkészülés kulcsa a megfelelő szokások kialakítása, és a kellő időn át történő öngondoskodás.

Zsidi Mária pénzügyi vezető javaslata szerint a legfontosabb, hogy a munkavállalók rendelkezzenek írásos pénzügyi tervvel. Ennek elkészítésében segítenek az Aegon munkatársai. Így indítható már a rendszeres megtakarítás. Nagyon fontos, hogy erre a célra vegyék igénybe az állami támogatásokat. És mint egy jó és gondos családfenntartó, erősebb években többet, nehezebbekben pedig kevesebbet, de mindig takarékoskodjanak e célból – hívja fel a figyelmet a szakértő –, és ne felejtsék: csak az aktív években tudnak biztosan félretenni!

A témában bővebb beszélgetést hallhatnak a Győr+ Rádió adásában.

(x)