Győr+
2016.04.03. 14:36

Tavaszi piac a Dunakapu téren – fotókkal!

Az idei első kisalföldi őstermelői piacon, vasárnap megtelt a Dunakapu tér árusokkal és vásárlókkal.

A szép tavaszi időben már délelőtt sokan keresték fel a Dunakapu téri vásárt, ahol programok is várták a családokat, a gyerekeknek az Aranykapu és a Kolompos zenekar muzsikált.

A tavasz első terményei a medvehagyma, az újhagyma, a retek, a saláta mellett természetesen az üvegbe zárt tavalyi ízek is a standokon sorakoztak. Szörpök, lekvárok, befőttek, mézek, savanyúságok várták, hogy a győriek asztalára kerüljenek.

Ismét nagy népszerűségnek örvendett a száraztésztát kínáló stand, ahol nyolc és négy tojásos,vagy durumlisztből, házilag készült termékek közül lehetett válogatni.

Szárított gombafélék, aszalt gyümölcsök, magok, kézműves csokoládék, házi édességek, mézeskalácsok is kínálták magukat a téren.

 

A sokféle sajt mellett kelendőek voltak a füstölt áruk is, a kolbászok, a szalámik, a szalonnák.

Kínáltak termelői bort, pálinkát, gyümölcslevet.

Aki fürjtojásért, homoktövisért, gyógynövényekért, vagy fűszernövényekért látogatott ki a térre, az sem tért haza üres kézzel.

A győriek ezen a vasárnapon is megkóstolhatták a Kisalföld különböző pontjairól származó terményeket, és az őstermelők, a kézművesek által készített portékákat.

Délután Nagy Eszter Creative Chef és Lázár séf tartott bemutatót a színpadon, öt órától a Hot Jazz Band ad koncertet.

 

Szerző: Földvári Gabriella

Fotó. O. Jakócs Péter