Győr+
2017.05.25. 12:52

Téglás módszerrel lopták le a kerekeket az autókról

A soproni rendőrök elfogtak két ajkai férfit, akik gépjárművek kerekeit lopták el. Győrben és Szombathelyen is követtek el bűncselekményt.

 

A Soproni Rendőrkapitányság nyomozást folytat B.-H. Sándor 29 éves és Cs. Gergő szintén 29 éves ajkai lakosok ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A rendőrségre érkezett bejelentés 2017. május 7-én arról, hogy az előző nap éjszakáján ismeretlen tettesek Sopronban, a Balfi úton lévő parkolóban álló két személygépjármű kerekeit ellopták. A helyszínen a rendőrök megállapították, hogy az elkövetők béléstestekkel, illetve téglákkal bakolták fel a kocsikat, így szerelték le azok kerekeit. Az egyik gépjármű hátsó kerekei helyére tett téglák eltörtek, így az autó hátulsó karosszéria eleme a betonon állt.
A soproni nyomozók adatgyűjtést és tanúkutatást követően beazonosították a bűncselekmények feltételezett elkövetőit, akiket 2017. május 23-án Ajkán elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók a 29 éves B.-H. Sándort és társát Cs. Gergőt lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak kihallgatásukkor elismerték a bűncselekményeket és bevallották, hogy nemcsak Sopronban, hanem Szombathelyen, Körmenden és Győrben is loptak hasonló módszerrel autógumikat.

A Soproni Rendőrkapitányság nyomozást folytat B.-H. Sándor 29 éves és Cs. Gergő szintén 29 éves ajkai lakosok ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A megyei rendőr-főkapitányság, arról tájékoztatta portálunkat, hogy bejelentés érkezett a rendőrségre május 7-én arról, hogy az előző nap éjszakáján ismeretlen tettesek Sopronban, a Balfi úton lévő parkolóban álló két személygépjármű kerekeit ellopták. A helyszínen a rendőrök megállapították, hogy az elkövetők béléstestekkel, illetve téglákkal bakolták fel a kocsikat, így szerelték le azok kerekeit. Az egyik gépjármű hátsó kerekei helyére tett téglák eltörtek, így az autó hátulsó karosszéria eleme a betonon állt.

A soproni nyomozók adatgyűjtést és tanúkutatást követően beazonosították a bűncselekmények feltételezett elkövetőit, akiket 2017. május 23-án Ajkán elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók a 29 éves B.-H. Sándort és társát Cs. Gergőt lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak kihallgatásukkor elismerték a bűncselekményeket és bevallották, hogy nemcsak Sopronban, hanem Szombathelyen, Körmenden és Győrben is loptak hasonló módszerrel autógumikat.

Forrás, fotó, videó: police.hu