Győr+
2015.08.22. 18:12

Telt ház előtt száguldoztak

A Formula Student Hungary 2015 harmadik napján a verseny elérkezett a nagyközönség számára is látványosabb szakaszába, amikor a versenypályán az idővel is megküzdöttek az autók – méghozzá telt lelátó előtt.

Ugyancsak nagy érdeklődés kísérte sajtótájékoztatót, melyen dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora bejelentette: a versenyt rendező X-Meditor Kft-vel együttműködési megállapodást kötnek, melytől azt várják, hogy a Formula Student mozgalom, azon belül pedig kiemelkedően a győri Formula Student Hungary az eddigieknél is hatékonyabban szolgálja a Széchenyi István Egyetem felsőoktatási céljait, nemzetközi rangját és elismertségét. Az együttműködés célja az is, hogy példát mutatva az FS-tevékenységet integrálják hazai és nemzetközi szinten a műszaki felsőoktatási intézmények képzési rendszerébe. Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár üdvözölte a győri Formula Student Hungary fejlesztését, mely közös szándék a kormányzat, Győr városa, a Széchenyi István Egyetem, a helyi cégek (azon belül is különös tekintettel az Audi Hungariára), valamint a szervező részéről egyaránt. Azaz Győrben mindig is lesz Formula Student!

Dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetemen működő Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja azt emelte ki, hogy az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. jól átgondolt befektetése az FSH támogatása, mely segíti azt, hogy kész mérnökök kerüljenek ki a felsőoktatásból. Szerinte egyébként a Formula Student Hungary olyan színvonalú verseny, ahová a világ minden tájáról szívesen jönnek. Az FS-mozgalom legrégebbi dizájnbírája, Pat Clarke úgy fogalmazott: szívéhez kétségkívül a győri rendezvény áll a legközelebb, amely szervezettségében a legjobbnak számít.

 

Galéria: Marcali Gábor