Teniszütőt ragadtak

Győr+
2015.05.15. 18:00

Megteltek a Kálóczy téri teniszpályák szerda reggel fecsegő, jókedvű diákokkal, újra megrendezték ugyanis a nagy hagyományokkal rendelkező városi iskolai teniszversenyt.

Radnóti Ákos, Győr alpolgármestere elmondta: nagyon fontos ez a teniszverseny, hiszen Győrnek nagy tervei vannak ezzel a sportággal az Európai Ifjúsági Olimpia Fesztivállal kapcsolatban. Szeretnénk, hogy esetleg győri teniszes is szerepeljen ezen a rendezvényen. Ehhez új létesítmények fognak épülni, bár most is vannak már lehetőségek a városban, de kevés a teniszpálya. Fontos az is, hogy minél korábban kezdjék el a fiatalok ezt a sportot.”

 

 

Sokan választották most is a sportot, a mozgást, az iskolapad helyett. 19 iskola majdnem 100 tanulója ragadott ütőt a versenyen. A mezőny egyre népesebb, az előző évhez képest mindig többen jelentkeznek – árulta el Soós Szabolcs. Cél, hogy minél több fiatallal ismertessék meg a teniszt, hiszen egy nagyon szerethető sportág – tette, hozzá a szakosztályvezető.

 

 

Fotó: O. Jakócs Péter