Teniszverseny három korosztályban

Győr+
2015.07.30. 17:00

Profi korosztályos versenyt rendeztek a hétvégén a Marcal Teniszcentrumban. 3 korosztályban: F12, 14 és 16-ban indultak a fiatalok. Közel 50 sportoló küzdött az értékes pontokért a tikkasztó hőségben.

A nevezési számmal elégedettek voltak a szervezők, mint mondják, nyáron ez jónak számít, ráadásul most zajlik a korosztályos Európa-bajnokság is. A versenyen már a Marcal Teniszcentrum növendékei is el tudtak indulni.

 

 

Palotás Ferenc a Marcal Teniszcentrum ügyvezetője elárulta két versenyzőjük indul ezen a versenyen. Mindketten már régóta teniszeznek. Az F14-ben induló tanítványuk nagyon sokat edz, látnak fantáziát a játékában. A 16-os játékosuk is sokat készül és benne is van lehetőség, hogy minél jobb eredményeket érjen el.

 

 

Palotás Ferenc és Korodi Dániel egy éve vette át a Marcal Teniszcentrumot, és ez idő alatt rengeteg fejlesztést sikerült megvalósítaniuk. Elkezdték az alapoktól, a gyerektenisztől, majd fokozatosan vezették be a versenyteniszt, és egyre több versenyzőjük van fiatalabb és felnőtt is.

 

 

Próbálják bevezetni az úgynevezett play and stay módszert, amellyel, sokkal könnyebben meg lehet szeretetni a fiatalokkal a sportot.

 

 

Korodi Dániel Marcal Teniszcentrum vezetőedzője elmondta ezt a módszert használják ők is a 7-10 éves tanítványaiknál, belőlük próbálják kinevelni a versenyzőket. Ennek a lényege, hogy játékosabb, érdekesebb feladatokkal tanítják a gyerekeket. Le van bontva korosztályra, ügyességre, magasságra, hogy piros, narancs, vagy zöld labdával tanulnak, a tudásuknak megfelelően. Az edző hozzátette, ők is azt tapasztalják, hogy ez sokkal jobban tetszik a gyerekeknek, mint a hagyományos teniszoktatás.

 

 

Hogy tovább fejlődhessenek és még több fiatallal foglalkozhassanak, persze még idő kell. Ám jó úton haladnak, a nyári táborukba közel 250 lurkó jelentkezett. Szeptembertől pedig elkezdik a csoportos gyerekoktatást is.

 

Fotó: Marcali Gábor