Több ezren köszöntötték London hőseit

Győr+
2012.08.13. 17:55

Több ezer szurkoló, barátok és családtagok köszöntötték a londoni ötkarikás játékokról hazatérő olimpikonokat a Syma-csarnokban.

Gyerekzsivaj, fúvószenekar és izgatottan morajló tömeg várta a londoni olimpia magyar hőseit már egy órával az „aranygép” hivatalos fogadásának kezdete előtt. A hétfő délután 14.00 órára, a budapesti Syma-csarnokba szervezett közönségtalálkozón körülbelül 2-3000 szurkoló, 100 újságíró, családtagok és barátok várták a Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének vezetésével érkezett olimpikonokat.

Nagy László érkezett elsőként a felfokozott hangulatú csarnokba, felbukkanásának pillanatában azonnal kitört a hangvulkán, szűnni nem akaró tapsvihar és hangos „Ria-Ria-Hungária” fogadta a szemmel láthatóan meghatódott sportolókat és sportvezetőket.

Azok a sportolók, akik nem a hétfő délben landolt repülővel érkeztek haza Londonból (pl. Berki Krisztán), már a hatalmas nemzeti zászlóba öltöztetett színpad előtt várták társaikat és a ceremónia kezdetét.

Az olimpikonok megérkezésével pár percre megállt az élet a hatalmas csarnokban, a szervezők és biztonsági emberek sem tudták igazán, hogy fékezzék meg az olimpikonokat megrohamozó, fényképért, aláírásért, egy-egy baráti szóváltásért bármire képes rajongókat. A kezdeti káosz után tíz perccel valamelyest megnyugodtak a kedélyek, mindenki elfoglalta a helyét és megkezdődhetett a londoni hősök hivatalos köszöntése.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Elsőként a Londonban érmet nyert sportolók győzelmeinek és az ötkarikás játékok magyar szempontból legkedvesebb pillanatainak videós összefoglalóját vetítették le a szervezők, a nézők pedig minden egyes érmest (külön-külön) tapsviharral köszöntöttek. A szívmelengető felvételek után név szerint szólították a színpadra London bajnokait és az érmeseket, majd a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Borkai Zsolt mondott köszöntő beszédet.

„Nagyon büszke vagyok a magyar olimpia csapatra, melynek tagjai nem csak eredményeikkel, de hozzáállásukkal és viselkedésükkel is kivívták – nem csak hazánk – de az egész világ elismerését” – kezdte beszédét Győr polgármestere, aki a sportolók közé vegyülve, olimpiai egyenruhában érkezett a közönségtalálkozóra.

A MOB-elnök beszéde után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes folytatta a köszöntések sorát. Semjén több alakalommal is hangsúlyozta: olimpikonjaink legfőképp azt bizonyították az elmúlt két és fél hétben, hogy „egy létszámban kis nemzet is lehet nagy”. Az eseményen Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, volt köztársasági elnök is tiszteletét tette.

A hivatalos köszöntések végeztével kezdődhetett a közönségtalálkozó legizgalmasabb felvonása, mikor a sportolók elhagyták a színpadot, a szurkolók pedig megrohamozták kedvenceiket, hogy személyesen is gratuláljanak a sikerekhez és egy közös fotóval tegyék igazán emlékezetessé ezt a nagyszerű hétfő délutánt.

A Londonban 66 kg-os súlycsoportban ezüstérmet szerzett birkózó, Lőrincz Tamás is nehezen talált szavakat a szurkolók lelkes fogadtatására:

„Amióta hazaérkeztem Londonból, csak kapkodom a fejem, olyan tömegek és olyan szeretettel köszöntenek bennünket mindenhol.” Lőrincz kérdésünkre elárulta, személyes döntése volt, hogy nem az úgynevezett „aranygéppel”, hanem korábban térjen haza az ötkarikás játékok helyszínéről. „Egy pillanatig sem bántam meg, fantasztikus érzés magyarnak lenni és olimpiai érmet nyerni Magyarországnak.”

A birkózót az elődöntő megnyerése után bemutatott, emlékezetes ünnepléséről is kérdeztük. Mint ismeretes, Lőrincz döntőbe jutása pillanatában, örömében egy dobással földhöz vágta edzőjét, Takács Ferencet a birkózószőnyegen.

„Mindig tesz fogadalmakat a nagy versenyek előtt . Volt, hogy kopaszra vágtuk le a haját, Londonban, 4-5 nappal a szőnyegre lépésem előtt azt mondta, ha éremért fogok küzdeni, leszaltózhatom. Mikor biztossá vált, hogy bejutottam a döntőbe, egy pillanatig se haboztam, már rohantam is feléje. Onnantól már mindenki láthatta, hogy mi történt.” – mesélte széles mosollyal Lőrincz Tamás, majd folytatta a véget nem érő aláírások kiosztását, akárcsak az összes többi olimpikon.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Kerényi Ervin