Tóparty lesz szombaton Adyvárosban bogárbállal és az Apostollal

Győr+
2014.07.31. 10:26

Ragyogó helyszínen, izgalmas programokkal várnak a szervezők kicsiket és nagyok az I. Tópartyra szombaton, az adyvárosi tó melletti füves területre, ahová Thomas, a gőzmozdony is eljön, este pedig az Apostol együttes énekeli: „Nehéz a boldogságtól búcsút venni...”

„Az adyvárosi tó szlogenje akár az is lehetne: itt mindig történik valami” – utalt arra Serfőzőné Tóth Andrea, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója, hogy a tó környéke folyamatosan szépül, és egyre többen pihennek, kapcsolódnak ki itt.

A tó melletti füves terület kiváló rendezvényhelyszínné vált, ezt bizonyítja a szombati Tóparty is, melyről Radnóti Ákos ötletgazda, a városrész képviselője elmondta, minden korosztályt várnak az izgalmas és ingyenes programokra. A szánkózó domb előtt felállított színpadon 10 órakor kezdődik a muzsika, a Buborék együttes hívja „bogárbálba” a gyerekeket.

Az érdeklődők felszállhatnak az omnibuszra is, s a lovaskocsival bejárhatják a városrészt. Egész nap lesz vendéglátás, a jó ebédhez pedig cigányzenekar húzza. Délután a Country Arrabona együttes játszik, majd a Bogár Muzsika táncoltatja meg a gyerekeket többek között Nagy Bandó András káprázatos megzenésített költeményeivel. Ezután egy újabb győri együttes, az Arrabona Ensemble lép a színpadra, majd a Győri Nemzeti Színház népszerű művészének, Nagy Balázsnak előadását hallhatja a közönség, a színész egyébként műsorvezetőként is láthatjuk.

 

A nagy fénypontjaként pedig este 20 órakor az Apostol együttes koncertezik, akik nem csak az idősebb korosztályt hívják nosztalgiázni, hiszen a számos slágert szerzett zenekar a fiatalok körében is népszerű.

Serfőzőné Tóth Andrea hozzátette, gyermekjátszóteret is kialakítanak a tó partján interaktív játékokkal, ugrálóvárral, és eljön a gyerekek nagy kedvence, Thomas a gőzmozdony is.

 

A részletes program ITT

 

Az Apostol együttes szakállas-kalapos énekesével, Meződy Józseffel készült interjúnkat a Győr+ Hetilap holnap megjelenő számában olvashatják.

 

Z.A.

Fotó: Marcali Gábor, apostolegyuttes.hu