Tóth Ildikó: A kék szín a gazdagság jelképe

Győr+
2014.04.13. 07:10

Úgy néz ki, idén ősszel felkerül az UNESCO kulturális világörökségi listájára a magyarországi kékfestés, s vele Győr városa, ahol fehér hollóként máig működik Éhling Péter kék- és kelmefestő mester 1906-ban alapított műhelye. A szakmát most éppen a dédunoka, Tóth Ildikó űzi, aki félve örül a világszervezettől várt megtiszteltetésnek.

Az országban mindössze három helyszínen él a hagyomány. Ha az újvárosi, Festő utcai műhely egy térképre kerül a mohácsi busójárással, oda lesz a nyugalom, dolgozni sem lehet majd a turistáktól azon a semmi kis száz négyzetméteren.

 

Tóth Ildikóval a család Dr. Kovács Pál utcai apró boltjában beszélgetünk, először, ahogy illik, az Erdélyből jött dédpapáról. Éhling Péter Mészáros mesternél tanult és a Festő utcai Potfai-műhelyt megvásárolva alapított kékfestő dinasztiát. Három lánya született, mindhármat a kenyéradó mesterséghez szoktatta. Ez a hagyomány négy generáció óta él, a családban mindig lányok születnek, akik mindig kitanulják a kékfestést, függetlenül attól, milyen jövőt álmodnak, építenek maguknak.

 

Ildikó a Zrínyi Ilona-gimnáziumban érettségizett, majd egy ruházati vállalat kirakatrendezője lett, végül elvégezte a Rejtő-technikum textilfestő szakát. Azt mondja, röpül az idő, megszűnt a Zrínyi, csődbe ment a ruházati vállalat és a Rejtő is átalakult általános iskolává, van viszont két szép lánya, akikből, nem tudni milyen vargabetűk után, akár kékfestő is lehet. A boltot és a műhelyt most a férjével viszi párban. Gerencsér Zsolt, az egykori gépész története is hagyományosnak számít a családban. A férfi a lányt szereti meg, aztán a kékfestést. Nagy szerencse, mert pasi nélkül nem működhet a műhely.

 

A természetben ritka kék szín a gazdagság jelképe volt, a megbecsült kék- és kelmefestők szép számmal telepedtek le a Rábca partján, Újváros róluk elnevezett Festő utcájában. Aztán valamikor az 1900-as évek elején szabályozták, elterelték a folyót, a mesterek meg bezárták a víz nélkül maradt műhelyeket. Éhling Péter olcsón jutott hozzá az egyikhez. Bevezette a vizet, a család gond nélkül élt a század derekáig, amikor államosították az egész házat. A munkától nem tiltották el a bérlőket, Ildikó apja megjött a textilgyárból és mehetett a saját műhelyébe. Mindent festett, ahogy a cukrász sem csak dobostortát süt. Indigó helyett fekete festék fogyott a rossz években, később mindenki farmert hordott, a századvégen meg visszajött a kékfestő ingek, kötények, függönyök, általában a kézművesség divatja, tisztessége.

 

 

Tóth Ildikó, népi iparművész legkedvesebb megrendelői a hagyományőrzők, a környék jó félszáz néptánccsoportja és a vendéglősök. Jönnek a turisták is a világ minden tájáról, ahogy a Győri Kékfestő Műhely is bemutatkozott már a londoni Temze Fesztiváltól a washingtoni Folklife Fesztiválig, sokfelé. Azt mondja Ildikó, jó győrinek lenni. A kézműves vásárok, kiállítások közönsége imádja a műhely termékeit, érdekli őket a hagyományőrző technológia és meglepően sokat tudnak a városról. A stand cégtábláját látva, szóba hozzák az Audi-gyárat, a Győri Balettet és a Győrkőcfesztivált, ami egy New York-i család szerint jobb, mint Disneyland. Lassan megszokhatjuk, őszre papírunk is lehet róla: az unikumok listája gyarapszik. A magyar kékfestés, s vele Éhling mester Festő utcai, élő műhelye a világörökség része lesz.

 

 

 

A kékfestés

 

„A kékfestés egy textilfestési eljárás. Mintafákkal viaszhoz hasonló réteget viszünk a fehér textilre, s ahol ez a réteg fedi az anyagot, ott nem fogja az indigó leveleiből erjesztéssel nyert kék festék. Ez a batikolás egyik formája, ismerheti, aki festett már húsvéti tojást. A minta sokféle lehet, ma Európában két mester készít mintafákat, Zsolt az egyik.”

 

Tejfölös-köz

 

„Amikor a Széchenyi térről elköltözött a piac,itt nyitottunk üzletet a kézművesek Dr. Kovács Pál utcájában, amit a tejfölt áruló kofák, meg a Tejfölös asszony szobra miatt mindenki Tejfölös köznek hív. A bolt a nők birodalma, engem a nagymamám csábított ide, segítsek neki. Anyukám hetvenhat éves, dolgozik, nagyinetre jár és fürdőbérletet igényelt. Azt hiszem, Győrben még öregnek is jó lenni.”

 

 

Gaál József

Fotó: Marcali Gábor