Új szökőkút dísziti a kórház előtti teret

Győr+
2019.06.19. 15:44

Új padokkal és növényekkel, megújult csobogóval megújította a zöldfelületet az önkormányzat a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház előtti téren. A pihenőrészt szerda délután adták át.

Az elmúlt években elindult Győrben egy szökőkútépítő és -felújító program, ennek részeként szinte az összes városi szökőkút megújult. A győri kórház előtt található több mint 30 éves díszkút hosszú ideje romosan, használaton kívül állt. Az elmúlt hetekben a szakemberek rendbe hozták és a körülötte található területet is. „Nagy öröm számomra, hogy ez a városrész is tovább tud szépülni ezzel a zöldterülettel. A régóta elhanyagolt szökőkút újjáépítésével szép környezetet tudtunk kialakítani” – mondta el a sajtótájékoztatón Borkai Zsolt polgármester. Kiemelte, gőzerővel készül az intézmény melletti parkolólemez, ami nagyban megkönnyíti majd a parkolást.

Dr. Tamás László János, Radnóti Ákos, Borkai Zsolt

Radnóti Ákos alpolgármester elmondta, 2006 óta négy új szökőkút épült a városban és kilencet újítottak fel. „Nemrég avattuk fel a Radó-szigeten a Hősi emlékművet, most pedig ezt a megújult pihenőt tudjuk átadni a győrieknek. Ezzel a díszkúttal kellett a legtöbbet dolgozni, hiszen teljesen újjá kellett építeni” – hangsúlyozta az alpolgármester.

Az újjáépült díszkút


Az előzetes felmérések alapján kiderült, hogy a Som János keramikus által, 1985-ben készített tárgy az üzemeléshez nincs megfelelő állapotban, így egy új, teljes vízgépészeti rendszert kellett telepíteni. A 23 millió forintos beruházásból gyepszőnyeget és fákat ültettek, padokat helyeztek ki. A területre térfigyelő kamerarendszert is telepítettek. A növények vízellátását automata öntözőrendszer biztosítja. A vízjátékot adó kerámiaelemeket látványbetonból újra elkészítették, az eredetivel megegyező kivitelben. A műtárgy víztakarékos, hiszen visszaforgató rendszert használ.

A kórház előtti tér is megszépült

Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az élhető környezet is megújul a kórházban és nem csak az elromlott műszerek pótlására kerül sor” – emelte ki dr. Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa. Elmondta, külön öröm számára, hogy az elmúlt időszakban új játszótérrel, múzeummal és szobrokkal bővült a kórház. Az intézmény kapuin kívül megújult a Tihanyi Árpád úton a járda és épül az említett parkolólemez is.

A most átadott területen a szökőkúthoz új gyalogutat alakítottak ki és hulladékgyűjtő edényeket is elhelyeztek.



rl
Fotó: Marcali Gábor