Győr+
2018.07.25. 20:47

Újabb kézilabdások álltak katonának

„Hazámat szolgálom!” felkiáltással - és akkor már boldogan - vették át az elismerő okleveleket a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club játékosai és a szakmai stáb a részükre tartott csapatépítő tréninget követően a győri ezred alakulóterén nemrég.

A női kézilabda bajnokság élvonalában induló csapat tagjai egy számukra extrém környezetben, közel háromórás kiképzés során, végső energiájukat is felhasználva bizonyították, hogy nemcsak a pályán, hanem a laktanyában is képesek egymásért, a csapatért, és az eredményért küzdeni.

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club vezetése még májusban kereste meg a 12. Arrabona Légvédelmi2 Rakétaezredet, hogy a nyári felkészülési programjuk keretébe tökéletesen illeszkedne egy katonai összekovácsoló tréning, amelyet a győri katonák tartanának a számukra. Az alakulat és az elöljárók is támogatták ezt a kezdeményezést, hisz egy Győr-Moson-Sopron megyei sportegyesületről van szó, és a rendezvény hozzájárul a honvédség és a civil lakosság kapcsolatának szorosabbá tételéhez, nem utolsósorban pedig egy kézilabda élvonalbeli csapat lévén a sportos életmódot is népszerűsítik a közös tréninggel.

További kérdésekért kattints a fotóra!

A lányok számára összeállított program kellő elhivatottságot, fegyelmet, kitartást és természetesen kimagasló fizikai és erőnléti állapotot igényelt. A csapattagok a laktanya kapuján belül most nem a kedves katonákkal, hanem szigorú kiképzőkkel találkoztak, akik komoly követelményeket támasztottak és el is várták, hogy mi3ndenki teljesítse azokat. Mivel a csapat késve érkezett, gyakorlatilag már a kapuban büntetés várt rájuk. Az első csoportkép után rögtön fekvőtámaszt vezényeltek a kiképzők.

A tréning során tizenöt állomással, feladattal készültek a szervezők a laktanya sport- és akadálypályáján, valamint a látogató parkban. Az eligazítást követően azonnal katonaruhába öltöztek a sportolók, akiknek az arcán látszott, hogy egyáltalán nincs ínyükre a dolog. Az egyenruhában a kézilabdázóknak még közösen kellett sátrat állítaniuk, amennyiben a program végén vacsorázni is akartak valahol. A feladatot teljesítve, a lányok két csapatban indultak tovább kiképzőikkel, hogy végig küzdjék magukat a rájuk váró kihívásokon, úgy, mint a gépjármű tolás, lőszeres láda cipelés, sebesültszállítás, miközben végig „lőttek” rájuk. Majd átkúsztak egy légvédelmi rakéta indítóállvány4 (KUB) alatt, kézigránátot dobtak, táraztak, gyakorolták a fegyver szét- és összeszerelését. Repeszálló mellényben emeltek padot, tornáztak, majd leküzdötték az akadálypályát, légpuskával lőttek célba, magukra öltötték a vegyvédelmi ruhát és felvették a gázálarcot is. Az utolsó feladat az alaki foglalkozás volt, ahol meneteltek és felkészültek az elöljáróval való találkozásra.

A feladatokat csak egymást segítve, egymásért küzdve tudták végrehajtani a sportolók, és számolni kellett azzal is, ha hibázol, annak következménye lesz, nemcsak rád, hanem az egész csapatra nézve. Itt is, csakúgy, mint a kézilabdapályán. Egy csapatépítő programnak nem is lehet más a célja, mint az összekovácsolás, egymást még jobban megismerni, jelen esetben extrémebb körülmények között teljesíteni, megfelelni, versenyezni, a határaidat feszegetni, küzdeni a másikért és a csapatért. És természetesen nyerni! Hisz a két csapat nem csak az elemekkel, hanem egymással is küzdött az elsőségért.

A program utolsó mozzanataként az egész csapat felsorakozott az ezred alakulóterén, ahol egy záróünnepség keretében Tóth Norbert 14alezredes köszönte meg a sportolók kitartását, hozzáállását, amely nagyban megváltozott a kezdéshez képest, és gratulált a teljesítményükhöz, majd a megbízott parancsnokhelyettes elismerő oklevelet adott át a csapattagoknak és a szakmai stábnak. Az esemény zárásaként már egy sokkal mosolygósabb és boldogabb csoportkép készült, és miután a sátor még azóta is állt, a vendégek tábori körülmények között fogyaszthatták el a jól megérdemelt babgulyást.

Az alakulat nem először rendezett ilyen jellegű programot egy sportegyesület számára. Tavaly ilyenkor a Győri Audi ETO KC csapata töltött egy küzdelmes, de maradandó élményekkel teli napot a rakétaezred laktanyájában. Akkor olyan jól sikerült a katonai alapozás, hogy a győri lányok három aranyérmet is begyűjtöttek a szezonban. Ezt a lehetőséget a mosonmagyaróvári klubtól sem akartuk elvenni, így a győri katonákon biztosan nem múlik majd a csapat későbbi jó szereplése.

Forrás: raketaezred.hu
Fotó: Cseszreginé Csekei Judit szds