Újabb óriáscég érkezett
Irodát nyit és munkahelyeket teremt Győrben az abas.
Az év végéig 4-5 fős csapatot épít fel városunkban az abas Magyarország.
Az integrált vállalatirányítási rendszert forgalmazó ABAS Software AG magyarországi szoftverpartnere a cégcsoport második legeredményesebb tagja – csak az Egyesült Államokban működő vállalkozás előzi meg 28 piacuk közül.
A győri irodából az egész észak-dunántúli régiót szeretnék ellátni; ennek egyik első lépése volt a Famulus Hotelben rendezett csütörtöki szakmai nap – áll közleményükben.
– Az abas számára nemzetközileg is nagyon fontosak az autóipari beszállító cégek. Az utóbbi években cégünk mindemellett kiemelt figyelmet szentel a kis- és közepes vállalkozásoknak – szeretné nemzetközi tapasztalataival és dinamikusan fejlődő vállalatirányítási rendszerével munkájukat támogatni. Úgy gondoljuk, hogy remekül megértjük és átérezzük partnereink speciális igényeit – fejtette ki James D. Jamaleldine, az anyacég nemzetközi marketingért felelős vezetője.
Az országosan jelenleg több mint 110 abas felhasználó ügyféllel rendelkező abas Magyarország 2011-ben még csak 2 ügyféllel rendelkezett a régióban, 2013 év elejére azonban ügyfeleinek száma a jelentős érdeklődésnek köszönhetően 11 11-re) bővült. Ennek megfelelően a cég az éves árbevételét tekintve is potimista, a 2011-es mintegy 2 millió forinttal szemben 2013-ban csak ebből a régióból 100 milliós nagyságrendű árbevételre számítanak.
Pál Gergő