Újabb premier a Győri Nemzeti Színházban
Idén is erős a nyitány a Győri Nemzeti Színházban. Szeptemberben debütált az Örökzöld évad két nagyszerű darabja: Gorkij Éjjeli menedékhelye, valamint Sztevanovity Dusántól és Horváth Pétertől A padlás. A sor azonban itt még nem ért véget, ugyanis október 7-én újabb premierre ülhet be a közönség, Shakespeare Makrancos Kata című vígjátékára.
A darab Varró Dániel fordítása, középpontjában a hatalmi harcok, valamint a férfi és nő közötti örökös viszálykodás állnak. A korai vígjáték egyfajta paródiája a nők tizenhatodik században betöltött társadalmi helyzetének és a velük való bánásmód ábrázolása is egyben, amely gyakran vált ki nemtetszést a modern kor nézőinek körében.
Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója szerint mindenki nagyon várja a bemutatót, a Győr+ Televíziónak így nyilatkozott: “Ha azt mondja az ember, hogy rendező Bagó Berci, játsszák Sárközi Józsi és ugye Szina Kinga és a Pimpi, akkor szerintem nem lehet rossz.”
Úgy tűnik, az előadásokra tényleg nagyon készül a közönség, hiszen az eddigi bérleteladások azt mutatják, hogy rekordot dönthet a 2017/2018-as évad.
A Makrancos Kata című klasszikust október 7-én, szombaton este 19 órától tekinthetik meg először a kedves nézők a Nagyszínházban.
Forrás: Győri Nemzeti Színház