Ismét Szent Antal szobra fogadja a Győri út – Fekete István út sarkán a járókelőket: a régi mű – amelyet márciusban szállítottak el – pontos másolata került vissza a kis térre.
A szobor anyaga, a mészkőhomok állapota ugyanis nem tette lehetővé az újrafaragást, felújítása klasszikus értelemben nem volt lehetséges, ezért Szórádi Zsigmond szobrászművész új szobrot készített a meglévő szoboralak mintája mészkőből. A régi szoboralak elszállítására a pontos másolati forma elkészítése miatt volt szükség.
A régi szobrot megkoptatta az idő
Szent Antal a szegények, betegek és gyermekek védőszentje. A szobrot adományból állíttatták az Amerikai Egyesült Államokba kitelepült magyarok, az egykori ménfőcsanaki lakosok még 1905-ben. A régi szoboralak festett mészkőhomok, melyet a helyi katolikus közösség ápolt, tartott karban.
Nem csak a szobor, hanem annak környezete is megújult
Az alkotást az önkormányzat felkérésére, Szabó Jenő önkormányzati képviselő közbenjárására a győri Útkezelő Szervezet készíttette el újra. Az eredeti szobor is visszaérkezik városunkba, valószínűleg egy kápolnában őrzik majd.
Fotó: MekliZ Fotóstúdió