Újra iskolapadban egy olyan egyetemen, ahol tanítani tanítják az oktatóikat

Tizenöt évnyi oktatói munka, feladat ellátása után dr. Borsos Attila, a Széchenyi István Egyetem Közlekedésépítési Tanszékének egyetemi docense, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar tudományos dékánhelyettese 37 évesen újra visszaült az iskolapadba. Hollandiában, a rendkívül jó nevű Delfti Műszaki Egyetemen szerzi meg újabb, ezúttal építőmérnöki mesterdiplomáját. Kinti tapasztalatai hasznosak lehetnek a magyar felsőoktatásban.

„Nagyon tanulságos volt mindaz, amit személyesen is átélhettem. Rendkívül hallgatóközpontú az oktatás Hollandiában, mindent megadnak a diákoknak ahhoz, hogy becsülettel fel tudjanak készülni nemcsak a vizsgákra, hanem az életre is. Mély és fókuszált tudást közvetítenek. Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a fajta képzést, mint amikor az ember bemegy egy boltba, vesz egy árucikket, és vásárlóként nyíltan megmondhatja a véleményét. Ott kint teljesen egyértelmű, hogy az oktató egy terméket ad el a hallgatóknak, amit oktatásnak hívunk, és a diákság el is várja azt, hogy az valóban jó minőségű legyen. Ugyanakkor élesen meghúzzák a határvonalat, hogy meddig segítik a hallgatót. Tehát amikor már a visszakérdezésről, a vizsgáztatásról van szó, akkor nincsenek kiskapuk, menekülőutak, csak a következetes számonkérés” – mondja dr. Borsos Attila, aki a kétéves képzés felén van túl, az elmúlt évet Hollandiában töltötte, hétvégente jött haza a családjához.

Többféle nemzetközi ranglista létezik, az egyik szerint az építőmérnöki területen a világon az ötödik legjobb képzést nyújtják Delftben, és olyan intézményekkel versenyeznek, mint az MIT (Massachusetts Institute of Technology) vagy a Szingapúri Egyetem.

„Érdekes volt látni, hogy ez a fajta oktatás egyféle minőségi spirálon keresztül hogyan garantálható. A hallgatók is elvárják, hogy a színvonal kiváló legyen. Tantárgyválasztáskor például következetesen ellenőrzik az oktató előéletét, publikációit, és már úgy mennek be az órára, hogy tudják, mennyire elismert a saját területén. Tehát nemcsak a tanár, hanem a diák is tudatosan készül az órára. Az oktató rá van kényszerítve arra, hogy a legjobbat hozza ki magából, a legfrissebb, legújabb kutatási eredményeket vigye be az órára. A hallgatótól pedig elvárják, hogy megfelelő mélységű tudással vértezze fel magát. És ez a spirál szépen, egymást erősítve, felfelé pörögve oda vezet, hogy kiváló minőségű oktatást mondhatnak magukénak” – részletezi Borsos Attila, aki olyan oktatásmódszertani megoldásokat, újdonságokat látott, amiket itthon mindenképpen adaptálni szeretne.

Delftben létezik egy szervezeti egység, ami egyrészt ellátja az egyetemre belépő oktatók képzését, másrészt akik már benn vannak a rendszerben, azokat rendszeresen továbbképzi. Segít abban, hogyan lehet egy előadást korszerűen, a legújabb módszerekkel felépíteni, milyen tartalmi elemek legyenek benne, és hogyan lehet mindebbe hatékonyan bevonni a hallgatókat. Hogyan kell az értékelési szempontrendszert elkészíteni, kiadni, és hogyan célszerű magát az értékelést elvégezni. Tehát egy világos, jól kitalált, egységes rendszerben dolgozhatnak az oktatók. Ez a fajta támogatás az egyetemi docens szerint itthon is erőteljesebb lehetne a magyar felsőoktatásban.

„Az egyetemi oktatók közül legtöbbünknek nincs pedagógiai végzettségünk. Különösen igaz ez a mérnökképzésben. Szakmai tudásunk van, szakmailag felkészültek vagyunk. Ugyanakkor a pedagógiai végzettség nem általános és nem is elvárás az oktatói karban az egyetemeinken. Azon lehet vitatkozni persze, hogy ez jól van-e így vagy sem. Kell-e az oktatói továbbképzés vagy sem. A hollandiai tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy ha világos keretek között megmondjuk azt, mit is akarunk a hallgatóktól, mi a célunk, mi az elvárásunk, hogyan fogjuk bevonni őket a képzésbe, az mindenkinek az előnyére válik. Hogy ne csak frontális oktatás legyen például az órán, hanem kétirányú kommunikáció. Vannak olyan módszertani elemek, melyekről itthon bár hallottam, de még nem láttam, kint viszont a saját bőrömön tapasztalhattam meg. Ilyen például a „blended learning” elnevezésű módszer. Az oktató körbeépíti az előadást olyan elemekkel, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy a hallgató jobban át tudjon szellemülni a tananyaggal. Az elvárt tudással” – hangsúlyozza Borsos Attila.

A blended learning az óra előtti tevékenységekkel kezdődik. A tanár feltölt az aktuális napi témához kapcsolódóan egy-egy cikket, videót, a hallgató elolvassa, megnézi, és van egy közös platform, ahol megpróbál valamiféle problémát ezzel kapcsolatban megoldani, egy kérdésre válaszolni, vagy egyszerűen csak elmondja a véleményét. Ezután már úgy megy be az órára, hogy nagyjából van sejtése arról, mit is fog hallani. És az órán jellemzően kisebb csoportokban vannak még problémamegoldó feladatok. Az előadás után pedig következnek az óra utáni tevékenységek. Ide tartozhat egy újabb cikk, egy kvíz vagy plusz feladat. Bármi, ami azt segíti, hogy a hallgatók memóriájába jobban beleégjen a tudás.

Lényeges elem továbbá, hogy kivétel nélkül minden tárgyban csoportos beadandókat kell írni. Így a rendszeres oktató-hallgató illetve hallgató-hallgató közötti interakciónak köszönhetően nemcsak az oktatótól, hanem az egymástól tanulás is segíti a hallgatókat abban, hogy a szorgalmi időszak végére jelentős tudásra tegyenek szert és a vizsgaidőszak nem a nulláról való felkészülésről, hanem már a tudás rendszerezéséről, szintetizálásáról szól.

A kétéves program első felébe Borsos Attila belesűrített minden olyan feladatot, ami a fizikai kintlétét igényelte. Például tantárgyak, konzultációk tartoztak ide. A második évben ténylegesen már a kutatási tevékenység következhet, amit ott is diplomamunkának hívnak. Nála persze ez kicsit másként csapódik le, mint a többi hallgatónál, mert oktatóként fontos számára, hogy mennyi és milyen tudományos publikációja születik. A diplomamunkája remélhetőleg két-három új cikk alapjául is szolgálhat majd, gyarapítva a független hivatkozásai számát is. Szeretné a hollandiai szakmai kapcsolatot hosszú távon fenntartani, mert kiváló kutatók dolgoznak kint, akik hasonló szakterülettel foglalkoznak, mint ő. Ez hálózatépítésre is kitűnő lehet.

Borsos Attila örök tanulónak tartja magát. Először műszaki menedzser diplomát szerzett, utána lett közgazdász diplomája is, amit doktori képzés követett. Most pedig az újabb mesterképzéssel az építőmérnöki területen mélyíti el eddig is sokrétű tudását.

A hollandiai példa

A Delfti Műszaki Egyetem minden oktatójának kötelező jelleggel úgynevezett oktatói kvalifikációs tanfolyamon (University Teaching Qualification – UTQ) kell részt vennie. Oktatási feladatot kizárólag e tanfolyam elvégzésével lehet ellátni. Az oktatók képzésével külön szervezeti egység foglalkozik körülbelül 20 éve. A részleg 9-10 fős személyzettel dolgozik, melyből 6 tréner. A programban résztvevők 4 kötelező modult (fejlesztési, irányítási, oktatási, értékelési), záró vizsgát és záró interjút teljesítenek. A program oktatási terhelése 160 óra, ami magába foglalja a saját oktatási tananyag fejlesztést is.

A hazai gyakorlat

Az egyetemi oktatási feladatok ellátása a jelen szabályozás szerint Magyarországon nem kíván pedagógiai ismereteket. Az oktatási feladatot például egyetemi végzettséggel rendelkezők, PhD hallgatók, az egyetemre a versenyszférából esetlegesen oktatásba bekapcsolódó szakemberek is elláthatnak. Az oktatók képzésének szükségessége megválaszolatlan kérdés, szabályozása egyelőre megoldatlan probléma a magyar felsőoktatásban. A duális képzésben az oktatók heterogén összetétele miatt ez szintén releváns kérdés dr. Borsos Attila szerint.

Nyitó képünkön dr. Borsos Attila bal oldalt hátul látható.

Nyerges Csaba/Széchenyi István Egyetem