Győr+
2016.11.28. 19:21

Újraindul a vonatközlekedés Győrszabadhegy és Pannonhalma között

Újraindul a vonatközlekedés Győrszabadhegy és Pannonhalma között hétfő este - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel. Délelőtt baleset történt a Győr-Veszprém vonalon.

Kavalecz Imre azt írta, napközben a kisiklott járműveket emelték be, valamint a mintegy 200 méteren megrongálódott vasúti pályát állították helyre.

Korábban Ruskáné Takács Anita, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy tehervonat és teherautó ütközött Nyúlon, egy vasúti átjáróban. Kavalecz Imre akkor elmondta: a helyszínelés idején pótlóbuszok szállítják az utasokat Győrszabadhegy és Pannonhalma között.

A sajtóügyeletes esti közleménye szerint egy andráskereszttel és stoptáblával ellátott átjáróban történt a baleset. A vasúttársaság úgy tudja, a gabonát szállító kamion megállás nélkül a vonat elé hajtott, a mozdony a teherautó közepének ütközött. Mindkét jármű jelentősen megrongálódott.

(MTI)