Ünnepeltek a rendőrök: elismeréseket adtak át
A Rendőrség Napját minden évben április 24-én, védőszentjük napján tartják. Az ünnepi állománygyűlést idén a zsinagógába hívták össze, ahol a megyei rendőrfőkapitány elismeréseket adott át.
A város büszke a rendőrökre és az általuk végzett munkára – kezdte Radnóti Ákos alpolgármester köszöntőjében. – A nemrég megtartott közgyűlésen a rendőrkapitány beszámolóját teljes egyetértésben fogadtuk el. Az önkormányzat értékeli a rendőrök teljesítményét. Idén is nagy hangsúlyt fektetünk a közbiztonság segítésére. Hamarosan kezdődik az EYOF, ahol szintén számítunk az egyenruhások együttműködésére – mondta.
Az ünnepségen Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok eredményes szakmai munkáért adott át elismeréseket, mi most a városunkhoz kötődő dicséreteket emeljük ki: az Év Rendészeti Szakembere elismerésben Szalma László c. rendőr zászlóst, a Győri Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály körzeti megbízottját részesítette. A megyei rendőrfőkapitány ezenkívül egy személyt soron kívül előresorolt és 59 munkatársát tárgyjutalomban részesítette.
A dandártábornok a 2016. évben tanúsított együttműködő és segítő tevékenységéért az ünnepségen Szent György-emlékplakett elismerésben részesítette többek között Radnóti Ákos alpolgármestert és Szalóki Géza győrújbaráti alpolgármestert, továbbá Csaplár Zoltánt, a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnökét.
Az eseményen a Győr+ TV stábja is forgatott