Győr+
2016.12.07. 12:01

Útfelújítás Ménfőcsanakon: régi gond oldódott meg

Felújították Ménfőcsanakon a Csontváry és Hajnalcsillag utcák egy szakaszát. A kivitelezés 39 millió forintba került. Az átadáson Szabó Jenő önkormányzati képviselő azt hangsúlyozta, az itt élők régi panasza oldódott meg.

Csapadékos időszakban az utcák sajátosságai miatt a mélyebben fekvő területeken állt a víz, megnehezítve az itt élők közlekedését. Az utcák felújítása előtt így először a csapadékvíz elvezetést kellett megoldani, s csak utána kerülhetett új aszfalt a 230 méteres szakaszra.

Az új csapadékvíz elvezető a Rába holtágig vezet, így a jövőben nem kell attól tartani, hogy a nagy pocsolyákban vadkacsák úszkálnak – fogalmazott az avatón Szabó Jenő.

Prédl Antal, az Útkezelő Szervezet vezetője pedig azt hangsúlyozta, a körzet önkormányzati képviselője évek óta szorgalmazta a felújítást, először azonban a csapadék elvezetést kellett megoldani, s utána tudták felújítani az utca egy szakaszát.

A tervek szerint az első ütemet második is követi, amikor az utca végén levő CBA-ig újul meg az út.

KT
Fotó: O. Jakócs Péter