Győr+
2015.09.06. 13:03

Valami Amerika és a legújabb Audi TT

Amerikai autók, egy igazi hungarikum, vagyis a legújabb Audi TT, valamint rallis Ladák. Ezek a csodák várják a nézőket a Gázfröccs harmadik televíziós adásában, amely ezúttal is remek hangulatban készült. A szerkesztők a komáromi amerikai autós fesztivál nyüzsgése után beugrottak egy olyan sportautóba, hogy még most is az élmény hatása alatt vannak. Majd megtapasztalhatták, milyen az, amikor valaki nem elsősorban a díjakért versenyez, hanem a nézők szórakoztatásáért.

Amit tizenötödik alkalommal rendeznek meg, abban nem lehet hiba. Ezt tartják a Monostori Erődben évről évre összegyűlő Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál résztvevői is. Három nap alatt nagyjából 1500 autót láthat a húszezernél is több látogató. Ilyenkor felbolydul a város, és csak jönnek és jönnek a Mustangok, Cadillac-ek, Chevrolet-k, és rengeteg olyan járgány, amely valamelyik filmben vált legendává. Így futottunk össze egy tökéletes állapotban lévő DeLoreannel, azzal a kocsival, amivel a Vissza a Jövőbe trilógiában Marty McFly utazgatott 1985-ből 1955-be kedve szerint. Aztán volt, hogy nem sétáltunk sehova, mert földbe gyökerezett a lábunk, hiszen szembe jött egy tökéletesen eredetire restaurált 1968-as Ford Mustang Shelby, amelyen ott virított a GT500KR felirat. KR, vagyis King of the Road. Az autó győri tulajdonosától sok-sok érdekességet megtudtunk büszkeségéről, egyebek mellett azt is, hogyan került a műszerfalra Carroll Shelby aláírása. Közben kipróbáltunk egy 1967-es Mustang Fastback-ket, és jót beszélgettünk a találkozó legextrémebb autójának, egy Cadillac halottaskocsinak a sofőrjével.

 

 

Amerikai autókról aztán egy igazi hungarikumra váltottunk. Az Audi Hungaria Motor Kft. lehetőséget adott arra, hogy stábunk tesztelje a TT új generációt képviselő egyik csodáját. A kompakt sportautó teljes egészében Győrben készül. A TT sikertörténet 1998-ban kezdődött, a második generációval 2006-ban folytatódott, és most elérkezett a legújabbak ideje. Csak néhány tény az általunk is kipróbált autóról: Audi TTS Coupé, 2.0 TFSI motor, 310 lóerő, hatsebességes automata váltó, 4,7 másodperc alatt van 100 kilométer/órás tempón. Az összegzés: büszkék lennénk rá, ha a garázsunkból egy ilyen Audival gurulhatnánk ki.

 

Az Audit követően, éles kontraszt jött a műsor harmadik témájával. Az écsi Rábaringre látogattunk, ahol barátaink az Amatőr Rallye Bajnokság egyik futamát rendezték. Mi elsősorban a sportág varázslóira, a nézők kedvenceire, a „Ládásokra” voltunk kíváncsiak. Megtudtuk, miért jó a teljesen lestrapált abroncs, hogyan segíti a szerelőket a meggyes pite, és milyen az, amikor operatőrünk beül egy versenygép navigátorülésébe.

 

A Gázfröccs című autós magazinunk harmadik adását keressék a Győr Plusz Televízió műsorán, valamint internetes oldalunkon.