Városi emlékezés Halottak Napján

Győr+
2014.10.31. 16:18

A győri városvezetők megkoszorúzták dr. Ottófi Rudolf sírját, a városi megemlékezést pedig a nádorvárosi nagytemetőben tartották.

Halottak Napja alkalmából a győri önkormányzat nevében dr. Somogyi Tivadar és Fekete Dávid alpolgármesterek emlékeztek az egykori győri alpolgármesterre és barátra, dr. Ottófi Rudolfra, aki hosszan tartó betegség után, 2011-ben hunyt el.

A megemlékezés során a városvezetők koszorút helyeztek el és mécsest gyújtottak a sírnál. Az 1950-ben született Ottófi Rudolf 1977 óta élt Győrben. A Széchenyi István Egyetemen tanított, az önkormányzatban pedig Bácsa, Kisbácsa és Sárás érdekeit képviselte. 2006-ban és 2010-ben is alpolgármesternek választották. A városért és embertársai iránti tenni akarását mindenki elismerte, hiszen ahol csak tudott, segített. A közgyűlés halála után posztumusz díszpolgári címmel is elismerte Győrért végzett munkásságát.

A győri önkormányzat a Nádorvárosi Köztemetőben tartotta koszorúzási ünnepségét az I., a II. Világháborús, az 1956-os hősi halottak előtt tisztelegve, a Deim Pál alkotta „Hősi halottak” emlékművénél. A megemlékezésen Radnóti Ákos önkormányzati képviselő úgy fogalmazott, ezen a napon emlékezünk városunk neves halottaira, hőseire, de az innen elszármazott győriekre is, akik életükkel példát mutattak. Emléküket örökre ápolva, hálásak vagyunk nekik. Persze nem csak rájuk, de szeretteinkre is emlékezünk, azokra akik a legfontosabbak voltak a számunkra. Ne felejtsük el elődeink tetteit, példamutatásait, hiszen ezeket tovább ápolva, lelkünkben megőrizve, közösen, együtt mi is nagy tettekre vagyunk képesek.

Radnóti Ákos hozzátette, büszkén hajtunk ma fejet az I., a II. világháború hősi elesettjei előtt, akik a vérüket áldozták az országunkért. Emlékezzünk Tihanyi Árpád, mártírhalált halt forradalmár hősünk sírjánál, nem felejtve a forradalom további hőseit és mártírjait, akik egy hazug világban álltak ki az igazukért. Örökre hálásak leszünk nekik. Emlékezzünk Győr város elhunyt polgármestereinek sírjainál is, kik munkájukat a város és az itt élő polgárok felemelkedéséért végezték.”

A képviselő hangsúlyozta, Mindenszentek és Halottak Napja a család, a társadalom és az egyházak egyik legbensőségesebb ünnepe. Mindannyiunké, hisz valamennyiünknek vannak halottai. Ez az a pillanat, amikor a rohanó világunkban mindenkinek meg kell állnia és emlékezni, visszagondolni azokra, akik már nem lehetnek velünk. Értük lobog a gyertya lángja, a nekünk hiányzókért.

Az ünnepségen a Katolikus Egyház, a Református Lelkészi Hivatal, az Evangélikus Egyház és a Baptista Gyülekezet is megemlékezett halottainkról.

Papp Zsolt

Fotó: Marcali Gábor

Halottak Napja alkalmából a győri önkormányzat nevében dr. Somogyi Tivadar és Fekete Dávid alpolgármesterek emlékeztek az egykori győri alpolgármesterre és barátra, dr. Ottófi Rudolfra, aki hosszan tartó betegség után, 2011-ben hunyt el. A megemlékezés során a városvezetők koszorút helyeztek el és mécsest gyújtottak a sírnál. Az 1950-ben született Ottófi Rudolf 1977 óta élt Győrben. A Széchenyi István Egyetemen tanított, az önkormányzatban pedig Bácsa, Kisbácsa és Sárás érdekeit képviselte. 2006-ban és 2010-ben is alpolgármesternek választották. A városért és embertársai iránti tenni akarását mindenki elismerte, hiszen ahol csak tudott, segített. A közgyűlés halála után posztumusz díszpolgári címmel is elismerte Győrért végzett munkásságát.