Győr+
2013.11.08. 10:33

Városi támogatás a kézilabdás sikerekhez

Borkai Zsolt polgármester az önkormányzat 76,2 millió forintos támogatását adta át a Győri Audi ETO KC-nak, az eddigi sikerek elismerése, és a jövőbeni sikerek megalapozása érdekében.

Borkai Zsolt polgármester november 8-án, az ünnepélyes átadáson elmondta, Győr egy sportos város, és a női kézicsapat a győri sport egyik zászlóshajója. Mint mondta, az együttes nagy örömet szerzett a városnak a Bajnokok Ligája megnyerésével, és ezt a jó szereplést folytatja az új szezonban is. Bár még tartanak a csoportmérkőzések, a lányok a veretlen teljesítményükkel már továbbjutottak a BL-ben. A polgármester hangsúlyozta, a csapat és az utánpótlás eddigi százmilliós nagysegrendű támogatása után most további 76,2 millió forinttal járul hozzá a város a klub sikereihez.

 

 

Kelecsényi Ernő, az ETO elnöke mondott köszönetet a támogatásért a klub nevében, Hangsúlyozta, az önkormányzat a csapat legrégibb támogatója, és az évek során kialakult gyümölcsöző együttműködés pozitív hatásait nap mint nap tapasztalják. Hozzátette, a klub jelenleg is mintegy 800 fiatallal foglalkozik, és ez a kör egyre bővül a győri iskolák részvételével. A cél, hogy minél több fiatal megszeresse a sportágat, és egy széles utánpótlásbázis álljon rendelkezésre az ETO számára. Mint mondta, ebben a szakmai munkában jó hasznát veszik a mostani támogatásnak is.

 

 

Az ünnepélyes eseményen jelen volt Ambros Martín vezetőedző és Görbicz Anita csapatkapitány is. A játékos úgy fogalmazott, bár sajnos sok a sérült az együttesben, a hétvégi, Hypo elleni BL-csatára is a győzelem reményében készülnek. Kiemelte, a csapat érzi a város szeretetét, és ezt, valamint a támogatást leginkább a sikerekkel tudják viszonozni.

 

 

A jelenlévők kézjegyükkel láttak el egy Győrt népszerűsítő pólót, amelyet a későbbiekben elárvereznek, és a befolyt összeget jótékony célokra ajánlják fel.

 

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter