Győr+
2013.11.28. 15:43

Vásárlással segíthetjük a fogyatékkal élőket

Az adventi forgatag előtt Segítő Vásár kapott helyet a Széchenyi téren: csütörtökön megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élők által készített termékeket árusítottak a már felállított faházakban. Az eseményre Soltész Miklós, az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára is városunkba látogatott, aki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a versenypiacra való, kiváló minőségű termékekről beszélhetünk.

A Segítő Vásár országos programsorozat célja, hogy a közvélemény felfigyeljen a fogyatékkal élők közreműködésével készített kiváló magyar termékekre. Az országban már 50 szervezet jelentkezett a „Segítő vásárlás” védjegyért, amely fogyatékkal élők kezéből származó minőségi terméket garantál.

 

Az akció koordinátora az idén 20 éves Salva Vita Alapítvány a fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedését segíti. Végh Katalin ügyvezető elmondta, elsősorban azzal, hogy támogatják a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedésüket, akiknek pedig nincs erre lehetőség az állapotuk miatt, próbálnak a program által lehetőséget biztosítani azáltal, hogy támogatják azokat a cégeket, melyek nagy létszámban foglalkoztatnak fogyatékkal élő, vagy megváltozott munkaképességű embereket.

 

Hozzátette, akik az általuk készített termékeket megvásárolják, segítenek abban, hogy ezeknek az embereknek megmaradjuk a munkájuk. Hangsúlyozta, jövőre szeretnék a piaci jelenlétüket még inkább erősíteni.

 

Soltész Miklós az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára kifejtette, a Salva Vita Alapítvánnyal három éve támogatják a fogyatékkal élők piacra jutását. „Ezt szolgálja ez a kampány is, aminek eredménye, hogy elindult egy olyan gondolkodás Magyarországon, amit az elején nem tapasztaltunk” – emelte ki és hozzátette, a kiállító cégek valóban versenypiacra alkalmas termékeket árulnak, például munkaruhákat, vagy éppen ők a beszállítók, minőségellenőrök autóipari termékeknél.

Elmondta, a társadalmi felelősségvállalás elindult már a nagy cégeknél is, a Rossmann-nál például az adventi időszakban – Győrben két helyen is – lehet vásárolni fogyatékkal élők által készítet termékeket.Simon Róbert Balázs alpolgármester az esemény kapcsán úgy fogalmazott, Győrben az erős gazdaság mellett évtizedek óta rendkívül erős, országosan is kiemelkedő szociális hálóról beszélhetünk, amit természetesen az önkormányzat is támogat. Kiemelte, például az épületfelújításoknál mindig figyelembe veszik a mozgáskorlátozottak szempontjait, valamint a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő Esély Nonprifit Kft. is foglalkoztatfogyatékkal élőket, az általuk előállított termékeket pedig az önkormányzat maga is vásárolja.

 

Kara Ákos országgyűlési képviselő is részt vett a sajtótájékoztatón. Úgy látja, kormányzati szempontból többféle módon lehet segíteni a rászorultaknak, a konkrét segítség a legfontosabb, de ezek mellé olyan akciók is kellenek, melyek felhívák a társadalom figyelmét egy-egy élethelyzetre, ez a kampány pedig ezt szolgálja.

 

A Segítő Vásárlás idei zárórendezvénye december 7-8-án Budapesten, a Millenárison lesz.

 

Zoljánszky Alexandra

Fotó: Marcali Gábor