Vásáry Tamás: „úgy látom az életet, mint egy gyerek!”
A Kossuth-díjas karmester a Győri Filharmonikus Zenekart dirigálja október 9-én.
Csodagyerekként emlegették Dohnányi Ernő tanítványát, Kodály Zoltán egykori tanársegédjét, aki magyar művészként meghódította a világot. Berlinen keresztül, Londonon át egészen New Yorkig koncertezett, olyan nagy zenei központokban játszott, mint például a Royal Festival Hall vagy éppen a Carnegie Hall. A 82 éves Vásáry Tamás rengeteg díjat söpört be pályafutása során, de természetesen Magyarországon is elismerték példátlan tehetségét, így átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, a Kossuth-díjat, de többek között a Nemzet Művésze címmel is kitüntették. A karmester napok óta városunkban próbál, egy, a maximalizmusra törekvő csapattal, a Győri Filharmonikus Zenekarral. A Győr Plusz a szerdai próbát követően látogatta meg Vásáry Tamást, aki szívesen nyilatkozott portálunknak.
Több mint kétszáz zenekarral koncertezett világszerte. Milyen együtt dolgozni a Győri Filharmonikus Zenekarral?
Vásáry Tamás: Nagyon jó a társulat. Többször dolgoztam már velük, és mindig örültem a felkérésnek, hiszen mind muzikalitásukban, mind technikájukban magas színvonalat képviselnek. Komolyan veszik azt, amit csinálnak, így aztán mindenre képesek!
Haydn 1798-ban bemutatott művét, „A teremtés” című darabot hallhatja majd a közönség, mely az oratórium műfaj egyik legnagyobb remeke. Valóban meg lehet teremteni a világot hangokból?
V.T.: Igen, abszolút! Ez a mű maga a teremtés, mert mindent felölel, a vidámságtól a legnagyobb drámáig. Elsősorban persze vidámságról van szó, hiszen C-dúrban megjelenik a fény a sötétségben, ami egy fantasztikus pillanat. A hangnemeknek van egy karakter vonzata, így a C-dúr a napfelkelte, de ugyanúgy megjelennek a zenén keresztül a növények, az állatok is. Érdekes, hogy bár sokszor dirigáltam már ezt a művet, most Győrben csinálom először németül. A darabban egyébként Mozart hatása is érezhető, néhol egészen hasonlít a mű A varázsfuvolára.
Igazi metropoliszok, nagy városok, lenyűgöző koncerttermeiben játszott. Van esetleg kedvence?
V.T.: A new york-i Carnegie Hall-t nagyon szerettem, különösen addig, amíg nem renoválták, hiszen akkor nagyon sok betonelemet építettek be, így érezhetően romlott az akusztikája. A terem hangulata azonban csodálatos. Kiemelném még Londonban a Royal Albert Hall-t, ez a legnagyobb hangversenyterem, hiszen 8000 fő befogadására képes, ennek ellenére nagyon családias, ezt talán a kerek formájának köszönheti. De nem szabad megfeledkeznünk a Zeneakadémiáról sem, hiszen különleges atmoszférája van.
Csodagyerekként emlegették, már egészen kicsi korában rengeteget koncertezett. Mi a véleménye a mostani fiatalokról, akadnak ma is géniuszok?
V. T.: Az elmúlt három évben, tizenhárom világversenyen zsűriztem közel 700 zongoristát, és azt tapasztaltam, hogy valami olyan fenomenális technikája és biztonsága van a mai fiataloknak, ami az én időmben szinte elképzelhetetlen volt. Persze kevés az igazi művész, akire azt mondhatnám: „ez igen!” Kínában például minden 100. ember tanul zongorázni, ebből lesz 1 millió aki jó, lesz legalább százezer aki nagyon jó, és biztosan lesz száz aki szenzációs. Az elhelyezkedés viszont egy másik kérdés, nem egyszerű, szólistaként pedig kifejezetten nehéz.
A saját karrierjével elégedett?
V.T.: Természetesen!
Korábban azt nyilatkozta, hogy bár 82 éves, mégis fiatalnak érzi magát. Honnan fakad ez az életfelfogás?
V.T.: Talán adottságnak nevezném, vagy inkább adománynak. Ma is úgy látom az életet, mint egy gyerek. A gyerekek a jelenben élnek, rácsodálkoznak a világra, ahogy én is. Lelkileg ez fiatalít, és az, hogy bár nyílván sok problémával nézek szembe, mégsem problémázok. Azért, mert tudom, hogy az élet egy átmeneti állapot. Úgy gondolom az egész mindenségnek a célja jó, a cél az, hogy valami jó történjen, mégpedig az, hogy csak a szellem maradjon meg és egy paradicsomi állapotba kerüljön. Ezt persze a tudósok nem látják, csak az anyagot, ami leépül és elpusztul…
Csapucha Adrienn