Győr+
2011.11.09. 21:59

Vereséget szenvedtek a kéziseink

A sok hibával játszó Győri Audi ETO KC 29-27-re kikapott az osztrák Hypo NÖ otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligájában, és így egyelőre nem harcolta ki a középdöntőbe jutást, ám ezt vasárnap megteheti.

A találkozót eredetileg októberben közepén rendezték volna, ám a Hypoban nyolc, a Győrben pedig egy brazil játszik, nekik a Pánamerikai Játékokon sikerült kivívni hazájuk válogatottjával a londoni olimpiai részvételt.

A Németh András vezette, Temes Bernadettet és Rédei-Soós Viktóriát is foglalkoztató Hypo NÖ-nek ez volt az utolsó esélye, hogy életben tartsa továbbjutási esélyét, ugyanakkor a Győr a biztos középdöntő és az első hely reményében lépett pályára.

Remek rajtot vettek a vendégek, a hazaiaktól Temes 0-3 után szépített az 5. percben. Kisvártatva 4-4 lett, ám a Hypo nem tudott fordítani. Ennek ellenére Konkoly Csaba időt kért, mert érezte, hogy támadásban megtorpant a csapata, a kapuban pedig Lundét a sérüléséből felépült Pálinger váltotta.

Emberelőnyben megint ellépett az ETO, ám amint Amorim is kiült, az osztrákok időt kértek, és először a meccs folyamán megszerezték a vezetést (26. perc: 12-11). Nascimento ebben a szakaszban szenzációsan játszott, és a szünetig ő, valamint honfitársa, Pinheiro dobálta a gólokat a sok hibával játszó Győrnek.

A fordulás után háromgólos lett a Hypo előnye, a bírók pedig mindkét oldalon kiállítottak egy-egy játékost. Pálinger két védéssel “fújt ébresztőt”, de így sem sikerült közelebb férkőzni. Jöttek a cserék, Rodriguez pedig piros lapot kapott, mert szándékosan szabálytalankodott a ziccerben kitörő Kovacsiccsal szemben. Az emberelőnyben kicsit faragott hátrányából a magyar bajnok, azonos létszámban viszont jobb volt a hazai alakulat.

Az utolsó negyedóra 24-21-ről indult, és két gyors találattal megint feljött az ETO. Az ellenfél nem tört meg, és megint az ő pillanatai következtek, csak éppen a Győr számára vészesen fogyott az idő.

Tíz perccel a vége előtt 26-23 volt az állás, Carero kiállítása halvány reménysugárt jelentett a felzárkózásra, ám Hornyák sem úszta meg.

Radicevic emberhátrányban volt eredményes (27-26), és Németh András időt kért. Ez megnyugtatta a hazaiakat, és a végén fontos pillanatokban már nem hibáztak. Az ETO-ban nyoma sem volt annak a lehengerlő játéknak, amely szombaton a dán Randers elleni meccset jellemezte.

A mostani vereség azt jelenti, hogy a Győr elpuskázta első lehetőségét, hogy bejusson a középdöntőbe, ráadásul a sereghajtó Hyponak is van matematikai esélye a nyolc közé kerüléshez.

Az állás az utolsó forduló előtt: 1. Győr 6 pont (146-125), 2. Randers (dán) 6 (143-145), 3. Metz 4 (129-136), 4. Hypo NÖ 4 (138-150)

Az első két helyezett jut a nyolcas középdöntőbe, a harmadik átkerül a KEK nyolcaddöntőjébe.

A kvartett további programja:

Metz-Randers, szombat 18:30 ó

Győr-Hypo NÖ, vasárnap 17:15 ó

(MTI)

Fotó: gyorietokc.hu