Versenyzők a volánnál
Közlekedésbiztonsági versenyt tartott ma a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a gönyűi kikötőben.
A versenyen a Győr-Moson-Sopron, Komárom -Esztergom, Vas és Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságok gépjárművezetői, illetve az ügyintézői rendszerben gépjárművet vezetők mérték össze KRESZ és gépjármű-vezetéstechnikai tudásukat.
A rendezvényt Báner Attila tűzoltó ezredes, igazgatóhelyettes nyitotta meg, aki elmondta, hogy örömünkre szolgál, hogy a mi megyénk rendezhette meg ezt a regionális versenyt. Az ezredes kiemelte, hogy idén először, hagyományteremtő szándékkal szerveződött ez a közlekedésbiztonsági vetélkedő, s reméli, hogy ez a következő években is folytatódik és a közlekedésben résztvevő kollégák javát szolgálja. A szabályokat betartó, biztonságosan végrehajtott versenyzést kívánt a tűzoltóknak.
A versenyen tizenhárom kétfős csapat indult, akik közül hat csapat ügyintézői gépjármű, hét csapat pedig a készenléti szer kategóriákban állt rajthoz.
A versenyt tűz-és munkavédelmi oktatás előzte meg, majd megismerték a versenyzők a szabályokat.
Elsőként elméletben kellett bizonyítani az indulóknak, a közlekedéssel kapcsolatos kérdéseket Makai Zsuzsanna rendőr őrnagy állította össze. A kétfős csapatoknak húsz perc állt rendelkezésükre a tesztkérdések megválaszolására, amelynek nagy része a megkülönböztető jelzés használatához kötődött.
A gyakorlati feladat kezdetekor megeredt az eső, így még ez is nehezítette a sofőrök dolgát. A pályabejárást már szakadóesőben tették meg a résztvevők, ahol kellőképpen felfrissültek. Majd a járműveikkel egy bójákkal kijelölt pályán kellett végighaladniuk, ahol többek között szlalom, parkolás, akadályelkerülés és tolatás volt a feladat.
A verseny célja a biztonságos vezetés iránti érdeklődés felkeltése, s egyben a közlekedési balesetek számának csökkentése volt.
A verseny eredményei készenléti kategóriában:
Harmadik: Szecsődi András tű.tőrm. és Ughy Ákos tű.zls. Komárom-Esztergom Megye
Második: Molnár Csaba tű.zls. és Demeter Norbert tű. ftőrm. Győr-Moson-Sopron Megye
Első:Ungvári Péter tű. ftőrm. és Istenes László tű.ftőrm. Veszprém Megye
Ügyintézői kategóriában:
Harmadik: Spárnicz Ádám tű. őrm. és Szilbek Zoltán tű.zls. Győr-Moson-Sopron Megye
Második: Antal Tibor tű. őrgy. és Kovács Péter tű. alez. Veszprém Megye
Első: Bakos György tű.őrgy. és Nádai Tamás tű.őrgy. Veszprém Megye
A verseny győztes csapatai: készenléti kategóriában a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata (Ungvári Péter tű.ftőrm és Istenes László tű. ftőrm), ügyintézői kategóriában szintén a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságról (Bakos György tű.őrgy. és Nádai Tamás tű. őrgy.)
Ők szerezték meg a lehetőséget, hogy a régió legjobbjaiként induljanak az országos versenyen, amely május 19-én lesz Zánkán.
forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság