A Sydney-i Magyar Református Egyház meghívására Ausztráliában tartott előadássorozatot dr. Lanczendorfer Zsuzsanna etnográfus, előadó művész, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának egyetemi docense. Ausztráliai magyarokkal töltötte a karácsonyt és a szilvesztert. „Hálásak vagyunk, felidézte a gyerekkorunkat, idevarázsolta Magyarországot” – mondták köszönetképpen a vendéglátók, miután együtt énekelték a győri néprajzkutatóval a népdalokat.
December közepétől január elejéig öt elődást tartott a győri egyetemi oktató a Sydney-i Magyar Református Egyház meghívására. Honlapján keresztül ismerték meg tudását, előadásait, és vették fel vele a kapcsolatot. Az egyházközösségen kívül a Szent Erzsébet Otthonba és a Délvidéki Magyarok Szövetségébe is hívták. Beszélt a magyarság jelképeiről, az adventi, karácsonyi, újévi, farsangi népszokásokról. A nemzeti trikolorról, a színek jelentéséről, a Szent Koronáról. A magyarság által kedvelt gyümölcsök és virágok szimbolikájáról, népszokásainkban való szerepéről. A saját gyűjtéseire, fotóira alapozott előadásokat népdalok fűzték egybe, és a közös éneklések lélekemelő élményt adtak a szeretetvendégségeknek.
„Megható volt, hogy az istentisztelet után a templomban a magyar és a székely zászló között állva énekelhettem együtt a világháború után, ötvenhatban, vagy a hetvenes években Ausztráliába emigrált magyarokkal. Szinte családtagként kezeltek, sosem fogom elfelejteni a kedves fogadtatást” – mondja már itthon dr. Lanczendorfer Zsuzsanna. Pedig az út elég viszontagságosan kezdődött. Egy napig várakoztatták Isztambulban a repülőtéren, eltűnt a bőröndje, de végül mindenért kárpótolta a kinti magyarok vendégszeretete.
„Volt olyan bácsi, aki azt mondta, hogy visszahoztam a gyerekkorát, a szülőföld élményeit. A templomban istentiszteletek és a szokásos szeretetvendégségek után tartottam előadásaimat. Felemelő érzés volt együtt énekelni kinti testvéreinkkel a magyar himnuszt. Népszokásokról beszéltem, énekeket tanítottam, vittem magammal ajándékba kottákat, CD-ket is. Előadtam Fekete István Betlehem című csodálatos novelláját is, ami nagy tetszést aratott. A Sydney-i magyar iskolából is jöttek pedagógusok, velük baráti és szakmai kapcsolat is kialakult” – sorolja ausztráliai tapasztalatait a győri egyetem etnográfusa.
Megható volt, ahogy a távolra szakadt magyarok hosszú évtizedek után sem felejtették el, és együtt énekelték vele a népdalokat. A meghitt szentestét és pár napot a református lelkész családjánál tölthették lányával, Zsuzsával együtt, aki a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként segíti Ausztráliában a kinti magyarság közösségi és kulturális életének megszervezését, dokumentálását, a magyar nyelvismeret fejlesztését, szinten tartását.
Vendéglátójuk, Péterffy Kund, az „Erdélyországból” származó református lelkész szerint nehéz pontosan megmondani, hány honfitársunk él a dél keresztje alatt, mert ez a szám folyamatosan változik. Ausztráliában négyévente van népességfelmérés, ami több lehetőséget is nyújt arra, hogy valaki egy-egy nemzetiséghez tartozónak vallja magát a szerint, hogy melyik országban született, hol születtek a szülei, illetve milyen nyelvet beszél az otthonában. Az Ausztráliában élő körülbelül 80 ezres magyarság egyötöde a Sydney központú New South Wales államban telepedett le.
Az első nagyobb kivándorlási hullám Nyugat-Európán keresztül érkezett Ausztráliába 1948-1950 között. Őket követték nagy számban az 1956-os magyarok, majd az 1960-70-80-as években a „politikai menekültek”, leginkább Jugoszláviából és Romániából. A gazdasági célú kivándorlás pedig az 1990-es évektől viszi a magyarokat nagyobb számban Ausztráliába.
Az egy tömbben való letelepedés kevés nemzetre jellemző, talán a legkevésbé a magyarokra. Kivételt jelentenek a délvidéki magyarok, akik nagy számban élnek Sydney Blacktown városrészében. A legfrissebb adatok szerint NSW államban 245 nemzet leszármazottja, 215 különféle nyelvű közösség 125 féle hiedelemvilággal él.
Többnyire az idősebb korosztály vett részt dr. Lanczendorfer Zsuzsanna előadásain. A fiatalabbak kevésbé aktívak a közösségi rendezvényeken. Egy kint élő győri család szerint ez azért is lehet így, mert nagyon sok a vegyesházasság, ahol háttérbe szorulhat a magyar nyelv a családokban.
„A néphagyományok nagyon lekötötték őket, felidézték régi emlékeiket. Beszéltem például arról, és képeimmel illusztráltam, hogy a magyar trikolorban, a hímzéseinkben, a viseletünkben a piros szín a vért jelentette, az élet szimbólumát. A karácsonyfát díszítő alma viszont kétszínű, a sárga a bűnbeesés, a piros Jézus vérének szimbóluma, ami megváltja a világot. A szerelem almája azonban csak piros lehet a vőfély botján, amit az ifjú pár közösen evett meg a lakodalomban, ugyanis ez volt az eggyé válás jelképe” – mondta dr. Lanczendorfer Zsuzsanna, aki örömmel tapasztalta, hogy a kinti magyarok mennyire szeretnek, és tudnak is énekelni, akár egyházi énekről, akár népdalról legyen szó. Ami azért különösen fontos, mert az éneklés, a népdalok nagy segítséget jelentenek az identitás megőrzésében, a szülőföldhöz kötődő emlékek felidézésében. Ahogy Sütő Andrást idézte: „Addig él egy nép, amíg messzire hallatszik, hogy énekel.” Sydney-ben idén a karácsonyi ünnepek alatt hál’ Isten messzire hallatszott.
Nyerges Csaba/Széchenyi István Egyetem