Vizes játszóteret adtak át Győrben
Magyarországon ritkaságnak számító létesítmény, úgynevezett vizes játszótér készült el Győrben, a Bisinger sétányon.
A játszótér lényege, hogy a gyerekek különböző, vízzel kapcsolatos játékszerekkel játszhatnak, méghozzá úgy, hogy közben a víz útját maguk irányítják, a játékokat ők „üzemeltetik”. Ehhez különböző zsilipeket tudnak mozgatni, ezzel irányítva a vízfolyást. A gyerekek vízemelőket, szökőkutakat és mindenféle trükkös, vizes játékokat működtethetnek.
A játszótér ötletét az ünnepélyes átadáson résztevő dr. Somogyi Tivadar, a város alpolgármestere, a belváros egyik önkormányzati képviselője hozta Ausztriából, és Fekete Dávid alpolgármesterrel, a belváros másik önkormányzati képviselőjével dolgozott a megvalósításán, amit Borkai Zsolt polgármester is támogatott.
– Amellett, hogy a nyári melegben jóleső felfrissülést biztosít a vizes környezet, a gyerekek játékosan, szórakozva ismerkedhetik meg a fizikai, mechanikai törvényszerűségeket, fejleszthetik készségeiket, tudásukat – mondta az átadáson dr. Somogyi Tivadar alpolgármester.
Fekete Dávid alpolgármester a létesítményturisztikai vonzerejére hívta fel a figyelmet.
– A beruházással Győr egy újabb népszerű attrakcióval gazdagodott, ahol az itt élő és a hozzánk látogató gyerekek egyaránt jól érezhetik magukat. A meglévő játszóeszközökkel egy olyan komplex játszótéregyüttes jött létre a Bisinger sétányon, amely akár egész napos kikapcsolódást is nyújthat a családoknak.
A játékelemek között találhatóak nyitható-zárható zsilipek, ugrálókövek, vízkiemelő spirál, tekerős kút, vízköpő kakashinta, csónak, ivókút és több csobogó, vízköpő, fúvóka teszi még érdekesebbé a parkot.
A beruházás lebonyolítását a Győr-Szol Zrt. irányította, a kivitelezést fővállalkozója a közbeszerzésen nyertes RGR Kft. volt, a csatornázási feladatokat a Pannon-Víz Zrt., a villamossági munkákat a Vill-Korr Hungária Kft. végezte. A játszótér üzemeletetési feladatait a Győr-Szol Zrt. látja el.
Fotó: Marcali Gábor