Győr+
2017.02.24. 16:39

Zacher Gábor: Bűnevők vagyunk

Tabu témák, vagyis mindennapi függőségeink kapták a főszerepet a múlt héten tartott I. Győri Prevenciós konferencián, melyen számos szakember tartott előadást, köztük az ismert toxikológus, dr. Zacher Gábor is.

Nem kell ahhoz drogot, alkoholt és cigarettát fogyasztanunk, hogy a függők közé tartozzunk – többek között ilyen és ehhez hasoonló meglepő felismerések jöttek felszínre az előadások alkalmával. A megoldások pedig több megközelítésből hangoztak el, hiszen mindenki más szemszögből tekint az emberi gyengeségekre.

Soóky Andrea, HR és mentálhigiénés szakgrafológus a konferencia kezdetén Sydney Smith elhíresült mondatát idézte, miszerint: „A legnagyobb hiba, amit elkövetünk az, ha nem teszünk semmit, csak azért, mert azt hisszük, hogy csak keveset tehetünk.”

„Gyakran falakat építünk és börtönbe zárjuk önmagunkat, viszont mindig van egy ajtó, ami nyílik és bármikor távozhatunk” – ezt már Durgó Attila, a Győr-Moson-Sopron megyei Kormányhivatal pártfogó felügyelője mondta. Ők abban segítenek, hogy csökkentsék a bűnismétlések számát, s növelik a bűnelkövetők társadalmi integrációjának esélyét. Tapasztalataik szerint pedig, ha az elkövető szembesül tetteinek következményeivel és közvetlen káraival, csökken ezek száma.

Dr. Zacher Gábor, Magyarország jól ismert toxikológusa hazánk függőségének mércéjéről beszélt. „Egy évben annyi alkoholt fogyaszt a magyar nép, mintha háromszor kiinnánk a hévizi tavat 96 százalékos alkohollal.” A szakember szerint szinte az egész világtól függünk már: telefon, könyv, csokoládé, szex, pénz, sorozatok – ha kiesik bármelyik is a megszokott életritmusunkból, mi magunk is kizökkenünk a komfortzónánkból és a napunk már el is van szúrva. Mindezekben a hírhedt függőtárgyak, mint az alkohol és a drog még benne sincsenek. „Valóban, gyakran ezek vezetnek halálhoz, de személyiségünket befolyásolja ugyanúgy az is, ha a telefonunk töltöttsége csupán néhány százalékot jelez, hiszen a világ végén élünk, ha lemerül a mobilunk nincs tovább” – élcelődött és hozzátette, ez a hozzáállás is függőségnek számít.

A Honvédkórház sürgősségi osztályának főorvosa hangsúlyozta, kutatások igazolják, hogy a függőségi hajlam részben genetikailag kódolt – de ne lélegezzünk fel ennek hallatán, mint mentség –, hiszen ez agyi kontrollmechanizmussal irányítható. Csábító egy csésze koffein, ami felpörget újra és újra, a vagány pipázás vagy a reményteli félkarú rabló -, igazi ínyenc falatok ezek és mi igazi bűnevők vagyunk. Hozzátette, ha egy tizenéves kipróbálja a cigit a „mi van nyomi, nem mered?!” buzdítással, könnyebben rászokik, mint aki huszonévesen elszív néhány – esetleg marihuánás – cigarettát. Saját magunk nevelése mellett még fontosabb a gyereké, ha felhív, hogy részeg valahol és haza kell jutnia, azonnal el kell menni érte, de semmi bélyeget ne kapjon másnap vagy kárhoztatást, csak ismertessük vele a következményeket és a pozitív, negatív oldalait aktuális tettének. „Mindezt én is megtettem, mivel tudom, hogy főként a fiúknál egy feles, sőt még kettő mekkora bátorságot ad a csajozásnál. A mai napig előfordul, hogy a fiam beül mellém mámorosan, miközben én pipázom – igen, több évtizede függő vagyok –, s csak annyit mondok neki: Fiam, jobbra vedd a levegőt, mert berobbanunk. Ő is érzi, hogy ez nem a legkomfortosabb szituáció, de néha megengedi magának. A hangsúly a néha szócskán van, nem válik rendszeressé és szenvedéllyé.” Hangsúlyozta, a legjobb prevenció mindenki számára az, ha megtanuljuk és megtanítjuk kihasználni a szabadidőnket, lehet az egy szenvedély is, csupán érezni kell a határt a tolerálható és a kóros között. „A megoldás a tudatosság. Mindenkinek megvannak a függőségei, hívhatjuk napi rutinnak is, melyekből nehéz leadni, de ahogy mondani szoktam: függőségek nélkül lehet élni, csak nem érdemes.”

 

A helyszínen a Győr+ Média TV stábja is forgatott, nézze meg a videót is!

Szarka Zsófia
Fotó: Marcali Gábor