Március 16-án, szombaton gyalogos zarándoklat indul a véneki faluháztól a győri Nagyboldogasszony-székesegyházba, a Könnyező Szűzanya búcsújára.
„A program célja a búcsújárás több évszázados hagyományának ápolása” – vallja Kiss Tamás főszervező, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár igazgatója, Vének polgármestere.
A zarándokokat 12.30-ra várják a véneki faluházban. (Győrből Vénekre 11.50-kor indul autóbusz a vidéki buszpályaudvarról.) A Mosoni-Duna töltésén a résztvevők 13 órakor indulnak Győr irányába. Az út körülbelül négy órát vesz igénybe, óránként tartanak pihenőt. Előreláthatólag 17 órára érkeznek a Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol a szentgyónás elvégzésére is lesz lehetőség.
Az ünnepi szentmise 18 órakor kezdődik Veres András győri megyéspüspök főcelebrálásával. A szentmisét követően, 19 órakor Mária-köszöntőt vezetnek a Brenner János Papnevelő Intézet növendékei. Az elhunyt zarándokokért és a zarándokok elhunyt hozzátartozóiért felajánlott szentmise 22 órakor kezdődik, 23 órakor szentségimádásra kerül sor. A szentségimádást egész éjszakás virrasztás követi az éjféli népi keresztúttal és a zarándokcsoportok által vezetett imaórákkal.
A hegykői zarándokok március 14-én indulnak útnak, Kapuváron és Kónyon át érkeznek Győrbe március 16-án este, hogy zarándoktársaikhoz csatlakozva köszönthessék a Szűzanyát.
A Győri Egyházmegye a Pannonhalmi Területi Főapátság zarándokait is várja a Könnyező Szűzanya búcsújára. A pannonhalmi hívek szintén március 16-án, Hortobágyi Arnold OSB vezetésével Écsen, Nyúlon és Győr-Ménfőcsanakon keresztül érkeznek a Káptalandombra.
A Könnyező Szűzanya búcsúja részletes programja ITT található.
Győri Egyházmegye Sajtóirodája
Fotó: Németh Péter