Zsóri Dániel gólja is a legjobb három között

Győr+
2019.09.02. 13:50

Zsóri Dániel találata bekerült a legjobb három közé az év góljáért járó Puskás-díj szavazásán - adta hírül hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) honlapja.

A 18 éves futballista – aki időközben a MOL Fehérvár FC-hez igazolt – a Debrecen színeiben február 16-án, a Ferencváros elleni hazai bajnoki találkozón a 81. percben csereként állt be élete első NB I-es mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről a kapu jobb alsó sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.

Az ő gólján kívül a kolumbiai Juan Fernando Quintero (River Plate) és az ötszörös aranylabdás argentin Lionel Messi (FC Barcelona) találata került be a képzeletbeli dobogósok körébe.

Zsóri az első magyar a díj történetében, aki szerepelt a 10-es jelöltlistán. A listára két hétig lehetett szavazni, a három legtöbb voksot kapott gól közül legendás játékosokból álló zsűri választja majd ki a győztest, aki szeptember 23-án, a milánói Scalában sorra kerülő ünnepségen veheti át az elismerést.

A FIFA a többi kategória döntőseit is közzétette hétfőn, az év férfi játékosa díjra – akárcsak az európai szövetségnél – Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Virgil van Dijk pályázik. Az UEFA-nál a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool holland védője nyert.

A kapusoknál két brazil és egy német, a liverpooli Alisson Becker és a Manchester Cityt erősítő Ederson, valamint a barcelonai Marc-André ter Stegen került a top háromba, az edzőknél pedig három Premier League-tréner, a spanyol Pep Guardiola, a német Jürgen Klopp és az argentin Mauricio Pochettino verseng még az elismerésért.

A top három kategóriánként (a fifa.com alapján):

Puskás-díj:

ZSÓRI DÁNIEL (magyar, DVSC) – február 16-án, a Ferencváros elleni magyar bajnoki mérkőzésen

Juan Fernando Quintero (kolumbiai, River Plate) – február 10-én, a Racing Club elleni argentin bajnoki mérkőzésen

Lionel Messi (argentin, FC Barcelona) – március 17-én, a Real Betis elleni spanyol bajnoki mérkőzésen

az év férfi játékosa:

Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus)

Lionel Messi (argentin, Barcelona)

Virgil van Dijk (holland, Liverpool)

az év női játékosa:

Lucy Bronze (angol, Olympique Lyon)

Alex Morgan (amerikai, Orlando Pride)

Megan Rapinoe (amerikai, Reign FC)

az év férfi kapusa:

Alisson Becker (brazil, Liverpool)

Ederson (brazil, Manchester City)

Marc-André ter Stegen (német, Barcelona)

az év női kapusa:

Christiane Endler (chilei, Paris Saint-Germain)

Hedvig Lindahl (svéd, Chelsea/Wolfsburg)

Sari van Veenendaal (holland, Arsenal/Atlético Madrid)

az év edzője férfi csapatnál:

Pep Guardiola (spanyol, Manchester City)

Jürgen Klopp (német, Liverpool)

Mauricio Pochettino (argentin, Tottenham Hotspur)

az év edzője női csapatnál:

Jill Ellis (amerikai, Egyesült Államok)

Phil Neville (angol, Anglia)

Sarina Wiegman (holland, Hollandia)

MTI
MTI Fotó