Győr+
2012.03.31. 10:48

ZTE – Győri ETO: A sok hiányzó ellenére is kötelező a győzelem

A bajnoki címért harcoló győriek a sereghajtó ZTE otthonában tapadhatnak a listavezető Debrecenre.

Szombaton az NB I 22. fordulójában az idei szezonban nyeretlen Zalaegerszeg otthonában lép pályára 17.30-tól a Győri ETO. Pintér Attila dolgát számos sérülés nehezíti, leginkább a védelem összeállítása okozhat fejfájást a vezetőedzőnek, aki a sok hiányzó ellenére ma is százszázalékos teljesítményt és győzelmet vár csapatától.

A keretből Ji-Parana, Aleksidze és Simon sérülés, Stanisic és Fehér pedig eliltás miatt fog hiányozni. A múlt heti Paks elleni mérkőzésen rúgást kapott Koltai Tamás, aki mindössze egyszer tudott edzeni a héten, Ahjupera, Dudás és Trajkovic pedig belázasodott, közülük egyedül Trajkovic tudja vállalni a játékot. Jó hír, hogy Djordjevic felépült sérüléséből, Völgyi Dániel pedig letöltötte eltiltását, így mindektten visszatérhetnek a kezdőcsapatba. A sok hiányzó miatt könnyen előfordulhat, hogy a keretben először helyet kap az NB II aktuális gólkirálya, Varga Tamás is.

“Nehéz héten vagyunk túl, a sérülések és a betegségek miatt, de így sem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése. A játékosok át kell, hogy érezzék ezt a helyzetet, mindenkinek százszázalékos teljesítményt kell nyújtania.” – nyilatkozta Pintér Attila a klub hitvatalos honlapjának.

A várható kezdőcsapatok (ETO):

Stevanovic – Babic, Djordjevic, Szabó O. – Takács, Kamber, Pátkai, Völgyi – Trajkovic, Strestik, Dinjar

A mai mérkőzés pikantériája, hogy volt csapata ellen léphet pályára a januárban Zalaegerszegről Győrbe érkezett Djordje Kamber, az ellenfél mezében pedig két győri kölcsönjátékos (Ganugrava és Nicorec) nézhet farkasszemet kenyéradójával.

ZTE:

Jahic – Kocsárdi, Szalai, Ganugrava, Hidegvégi – Szakály, Máté, Hervas, Balázs – Prkic, Jasanevic

Az edzőváltás óta nagyszerű formában futballoznak az győriek, legutóbbi három bajnoki mérkőzésükön kilenc pontot és tíz gólt szereztek. Az előző fordulóban a Debrecen otthon botlott a Pápa ellen, így fiaink a Paks ellen aratott győzelemmel négy pontra közelítették meg a bajnokságban veretlen Kondás-alakulatot, előnyük hat pont a bajnoki címvédő, jelenleg harmadik Fehérvárral szemben.

A Zalaegerszeg már közel sincs ilyen bíztató helyzetben: az NB I elmúlt ötven évében nem volt példa arra, hogy egy csapat 21 fordulót követően is nyeretlen maradjon.

Prukner László – aki a télen vette át az azóta Gyirmóton dolgozó Csank Jánostól a kispadot – csapata 21 fordulót követően nyeretlenül (8 döntetlen, 13 vereség) áll a tabella utolsó helyén, és ha matematikailag van is esélye a bennmaradás kiharcolására, gyakorlatilag biztos kiesőnek tekinthető. Az előző fordulóban egy kiesési rangadón szenvedtek 3-2-es vereséget a Vasas otthonában, hazai pályán viszont már három mérkőzés óta veretlenek, a Diósgyőr, a Pécs és a Haladás is egy ponttal távozott a ZTE otthonából.

Az előző szezonban az ETO két meccsből egyszer sem nem tudta legyőzni a Zalaegerszeget, az idei bajnokság őszi fordulójában azonban egy nagy arányú győzelemmel (5-1) sikerült megörvendeztetni a győri szurkolókat. A szeptemberi mérkőzésen Aleksidze, Ahjupera, Völgyi és Babic szerezték a hazai gólokat, közülük a mai találkozón csak utóbbi kettőnek lesz alkalma megismételni szeptemberi teljesítményét.

A két csapat egymás elleni örökmérlege enyhe győri fölényt mutat: 74 mérkőzésen 17 döntetlen mellett, 29 győri és 28 zalaegerszegi győzelem született.

Mai győzelmével, ha ideiglenesen is, de egy pontra zárkózhatna az ETO. Közvetlen riválisaink vasárnap lépnek pályára: a Debrecen Újpesten vendégeskedik, a Videoton a negyedik Budapest Honvédot fogadja.

Az NB I 22. fordulójának mérkőzései:

márciu 30. (péntek)

Siófok – Diósgyőr 1-0

március 31. (szombat)

FTC – Vasas (15.00)

Kecskemét – Haladás (16.00)

Lombard FC Pápa- Pécs (17.00)

Paks – Kaposvár (17.00)

ZTE – GYŐRI ETO (17.30)

április 1. (vasárnap)

Újpest – Debrecen (16.00)

Videoton – Bp. Honvéd (18.00)

A ZTE – Győri ETO mérkőzést a Sport1 Tv élőben közvetíti.

(Szabadi Ervin)

Fotó: Marcali Gábor