Sose halunk meg a Győrplusz Filmklubban
Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt Farkas Mónika vendége az éterben, a Győr+ Este műsorában. Koltai a Győrplusz Filmklub ma esti, Sose halunk meg című film rendezőjeként, főszereplőjeként idézte fel a mozi keletkezésének történetét.
A magyar filmgyártás legsikeresebb filmalkotásában nem csak a főszerepet játssza, de ön is rendezte. A történetet pedig saját életéből merítette, a filmbéli Imi tulajdonképpen ön, Gyuszi bácsi pedig a nagybátyja volt, aki szerette a lóversenyeket és valóban vállfával házalt országszerte.
Volt egy nagybátyám, akinek viccesen mindig mondogattam, hogy Gyuszi bácsiból egyszer még film lesz. Ő nevetett. Aztán mégis úgy alakult, hogy amikor mesélgettem az ő történeteit, voltak, akik felkapták a fejüket, hogy ebből lehetne film. Lukács Andor színészkollégám bevitt Simó Sándor producerhez, akinek egy oldalas szinopszisban mutattam be a történetet. Azt mondta, szerinte lehet belőle valami. Nyolc évig készült Nógrádi Gáborral a forgatókönyv, mert az első leírt történet nekem nem tetszett. Akkor elnapoltuk a dolgot, majd nyolc évvel később újból nekiálltunk.
Meséljen Gyuszi bácsiról!
Rendszeres lóversenyes volt, aztán amikor először én is kimentem és meglátott, majdnem infarktust kapott. Gyuszi bácsi volt a család szégyenfoltja. Ha jött hozzánk, akkor mindig pénzt próbált szerezni. Aztán később már volt, hogy együtt jártunk a lóversenyre. A film történetének az a magja, hogy van egy gyerek, akit otthon „vattába csomagolva” nevelnek, kényeztetnek, majd jön Gyuszi bácsi, aki a fiút szülinapja alkalmából leviszi vidékre vállfát árulni. Ennek a három napnak a sűrítménye a film.
Gyuszi bácsi mindenki szemében népszerű volt, csak a saját családjának volt rettenetes figurája, aki mindig bajban volt. A film a felnőtté válás története, a mozi végére pedig a gyerek is megfertőződik a lóversenyezés szenvedélyével. Gyuszi bácsinak az volt a kérése, hogy a hamvait a lóversenypályán szórják szét. A filmben pedig a lovin, a padon hal meg és közben szól a Nagy utazás. A kultikus számot Dés László írta, eredetileg egy színházi darabhoz, aztán áthangszerelte, Bereményi Géza átírta a szöveget, Presszer Gábor elénekelte. Ezúttal nem az elkészült filmhez íródott a zene, hanem előbb megvolt a filmzene, mint maga a mozi.
A film akkoriban nagy lehetőséget jelenthetett a színészeknek.
A filmben szereplő legtöbb színész akkor kollégám volt Kaposváron, elsősorban olyanokat hívtam, akik csakúgy, mint én, szeretik a lovit: Raksányi Gellért, Csurka László. A legnagyobb színészek egész kis jeleneteket játszottak: Jordán Tamás, Pogány Judit. Öröm volt, hogy Csákányi László nagy betegen vállalta, ez volt az ő utolsó szerepe. Amikor készült a film, nem ajándéknak tekintettük, hanem kemény munka volt. Akkor még nem gondoltuk, hogy ilyen nagy siker lesz, még a magyar Oszkár jelölést is megkapta.
Hogyan választottak színészt Imi szerepére, azaz az ön gyermekkori énjére?
Közeledett a forgatás és még nem volt gyerekszereplő. Olyat keretem, aki hasonlít Máté Gáborra, a felnőtt Imire. Megkértem Ascher Tamást, aki a kazincbarcikai amatőr fesztiválon a zsűri elnöke volt, hogy szóljon, ha talál megfelelő gyereket. Odahozta nekem Szabados Misit és én abban a pillanatban tudtam, hogy ő kell nekem.
Tud róla, hogy mi történt vele azóta?
Kanadában rendez, főleg filmeket, tévés dolgokat. Szoktunk beszélgetni az interneten.
A sose halunk meg volt az első rendezése, azóta pedig már több mozit csinált. Most másképp készítené ezt a filmet?
Biztos, hogy nem csinálnám másképp. Volt egy vágyam és az is teljesült. Úgy éreztem, hogy ebből lehetne egy jó musical, 2007-ben Dés László és Nemes István azonos címmel elkészítette. Jelenleg is – a járványhelyzet miatt most éppen nem – de játsszuk Zalaegerszegen, valamint több színházban is nagy sikerrel ment. A musicalben 13 szám van, a története pedig a Sosem halunk meg sztorija.
Milyen visszajelzéseket kapott a közönségtől, a szakmától?
Az emberek nagyon szeretik, a mai napig nagy hatása van. A bemutató után a legnagyobb amerikai lapokban olyan kritikák jelentek meg, amiről még álmodni sem mertünk. És nem tudták, hogy én csak egy vidéki színész vagyok, átadták magukat a filmnek. Az itthoni kritika pedig „vállveregetős” volt. Elek Ferenc kollégám azt írta, több mint 200-szor nézte meg, és még mindig sír és nevet rajta és boldog tőle.
Azóta több filmet is rendeztem, a Csocsót, avagy éljen május elseje! a Világszámot! és a Szambát. Ezekre ugyanolyan büszke vagyok, mint a Sose halunk meg-re és mindegyikbe bele tudtam vinni a saját életemet is.
A filmet a Győr+ Televízióban április 23-án 19.30-tól vetítjük, ismétlése május 2-án 16 órától lesz.
A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg: