![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-30.jpg)
Szombaton rangos judoversenynek adott otthont az Olimpiai Sportpark, ahol négy tatamin küzdöttek egymással különböző kategóriákban és súlycsoportokban a legjobb masters cselgáncsozók. A viadalra a hazai sportolók mellett tizennégy országból érkeztek még versenyzők.
„Erre a viadalra azok a dzsúdósok neveztek, akik az élsportoló pályafutásuk csúcsán már túl vannak, elmúltak harmincévesek, de még versenyszerűen űzik a sportágat. Az ilyen versenyeken nem ritka a hetven-nyolcvan éves résztvevő sem. A hazai bajnokság a masters világbajnokság és az Európa-bajnokság után a harmadik legnépszerűbb megmérettetés” – mondta Kovács János, a Vitál Judo Klub elnöke a verseny egyik szervezője, aki hozzátette, a Covid-helyzet miatt közel két évig nem tudtak versenyezni, de most már szabad a pálya, így sok indulóra, nagyjából kétszáz résztvevőre számít.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-10-700x477.jpg)
A verseny 10 órakor kezdődött, és négy tatamin zajlottak a mérkőzések és 15 óra körül ér véget a versenynap. A megnyitón tiszteletét tette dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere is, aki a Magyar Judo Szövetség általános alelnöke és korábban Magyar Judóért Díj arany fokozatával is elismerték amelyet azok kapnak, akik kiemelkedően sokat tesznek a dzsúdósportért. A polgármestert még gyermekkorában ragadta magával a cselgáncs szeretete, amely egész eddigi életét végigkísérte, s ahogy többször is fogalmazott: a dzsúdó rengeteg mindenre megtanította.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-22-700x523.jpg)
„A mesters versenyek mindig remek hangulatban telnek, most sem volt ez másként. Sok olyan judós áll tatamira ilyenkor, akik élsportolóként is egymás ellen meccseltek, régi ismerősök találkoznak, de persze a küzdelmekben nincs barátság. Nekem is üzentek már egykori ellenfeleim, hogy érkeznek, és szeretnének legyőzni. Persze a győzelem a tét, de nem egy olimpiai vagy világbajnoki részvételről döntenek a meccsek, így inkább örömjudóról beszélhetünk. A sportág olyan győri ikonjai is tatamira álltak most, mint Klemenstits Zoltán, vagy Danyi László, akik már közel ötven éve versenyeznek” – tette hozzá Kovács János.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-5.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-3.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-4.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-6.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-7.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-8.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-40.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-41.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/09/plusz-JUDO-MASTERS-NYILT-MAGYAR-BAJNOKSAG-ojp-42.jpg)
Galéria: O. Jakócs Péter