![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-23.jpg)
Kettős ünnepet tartottak szerdán a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Mindkét esemény hagyomány már a szervezet életében, egyrészt adventi vásárral várták az érdeklődőket, másrészt az önkéntes kamarai tagságuk kerek évfordulóját ünneplő vállalkozásokat köszöntötték.
Karácsonyi zeneszó, ünnepi hangulat, adventi vásár fogadta csütörtökön a kamara székházába betérőket. Kézműves mesterek, valamint szakképző iskolák tehetséges diákjainak alkotásait csodálhatták és vásárolhatták meg az érdeklődők.
Szabó Karola szalmafonó, kézműves népművész adventre, karácsonyra készített szalmatárgyaival érkezett a vásárba, többek mellett betlehemek, kopogtatók, karácsonyfadíszek sorakoztak a pultján. „Régen falun, a szegény ember szalmából készített díszeket a fenyőfára, mára ezek a szalmadíszek ismét reneszánszukat élik, újra divatba jöttek, sokan keresik őket.” A kézművesek úgy látják, a kamarai vásárban is népszerűek termékeik, az érdeklődők szívesen vásárolnak karácsonyi ajándéknak kézműves tárgyakat.
Adventi, karácsonyi díszek, gyöngyékszerek, kerámiák, textilek, tűzzománc alkotások, csipkék, szalma ajándéktárgyak, gyermekjátékok, mézeskalács figurák közül válogathattak a vendégek. A szakképző iskolák diákjai is hagyományosan bemutatkoztak karácsonyhoz, az ajándékozáshoz kötődő munkáikkal, a megvásárolt alkotásaik által befolyt összegből pedig az iskolai alapítványokat támogatják.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-20-700x467.jpg)
A nap másik fontos eseménye a jubiláló önkéntes kamarai tagok köszöntése volt. Több mint száz vállalkozás kapott meghívást az ünnepségre. Tavaly a köszöntés elmaradt, idén a járványügyi helyzetre figyelemmel, a nap folyamán több turnusban ünnepelték a születésnaposokat, akik oklevelet vehettek át Pintér-Péntek Imrétől, a kamara elnökétől.
„A tíz évnél idősebb, kerek évfordulós, önkéntes kamarai tagságot vállaló vállalkozásokat ünnepeljük, büszkék vagyunk rájuk, mert az ilyen hosszú ideje működő cégek tisztességéhez, a minőségi munkájához nem férhet kétség. Vállalkozók nélkül ez a világ nem működhet,és nem tud működni, mi vagyunk egyik oldalról a hajtórugói az országnak, Európának„ – fogalmazott a kamara elnöke.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/211209_142423_DSB_1711-700x467.jpg)
A megyei önkéntes kamarai tagok száma ezer felett van, a most kerek évfordulós vállalkozások között délután a 30 és 70 éves tagságot ünneplőket köszöntötték.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-3.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-5.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-4.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-6.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-8.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-20-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/12/plusz-Iparkamarai-adventi-vasar-21-12-09-ojp-23-1.jpg)
Fotó: O. Jakócs Péter
Televíziós szerkesztő: Ficsór Dávid, Földvári Gabriella