Használt-teszt: Nissan 370Z
A Nissan Z sorozat egy ikon. Nem a legismertebb, de pont ezért az egyik legizgalmasabb. A 370Z, mint a széria hatodik, nemrég leköszönt generációja a tömény, japán erőfitogtató.
Formában
A Nissan Z sorozata az első széria óta jelentős formai átalakuláson ment keresztül. A ’90-es évek totális „formabontása” a fejlődés útjára léptette a sorozatot. A 350Z egyedi megjelenését a 370Z lemezein továbbfejlesztették a japán mérnökök, és egy brutális autót készítettek. Elsőre fel sem tűnik, milyen széles, lapos és erőteljes – mivel a fényszórók a 2010es évek organikus mintázatát hozzák. Ami árulkodik a vélt teljesítményről, az a hosszú motorház tető, lapos tető és dupla kipufogó. Ami azonnal harsonaként zendül fel, amint a V6-os blokkból előtör az égéstermék. Amiből van bőven, hiszen egy 3,7 literes szívóblokk lapul a komoly méretű motorfedél alatt. Sima járású, 24 szelepes, változó szelepvezérlésű csoda, ami 333 lóerőt és 363 Nm nyomatékot tud a hátsó tengelyre szabadítani.
Indulj el!
A hang után következzen a bemelegítés. A kézi váltó rövid utakon, precízen jár – hiába a közel 150 ezer kilométeres futás –, keményen egyesbe pöccintve már indulhatunk is a 370Z-vel. Peres gumi, kemény futómű, de vállalható komfort mellett 2-3000 fordulaton járattam a kocsit. Városban akár ötösben, hatosban gurulhatunk. Körbenézek a műszerfalon, előttem a szokásos körműszerek, középen a fordulatszámmérővel, fokozatjelzővel és hat órától indított mutatókkal, vérnarancs színben tündökölve. Tetszik a 2010-es analóg világ kevés kijelzővel, sok gombbal. A legszebb a műszerfal tetejére helyezett három óra: olajhőfok, akkutöltöttség, és a japán kvarcóra stílusos hármasa. Alatta a korabeli LCD-képernyő és a „Nissan-féle” közel vízszintes kezelőpanel – ami jópofa, de értelmetlen, így tovább is lépek. A hifi BOSE, tehát jól szól, az automatikus klíma működik, ahogy az ülésfűtés is.
Szabadulj ki!
Közben az olaj már 80 fokos, és elhagytam a várost, gázt adok. Eszméletlen a teljes fordulatszám-tartományban szakadatlanul rendelkezésre álló erő. Mindegy, melyik fokozatba húzom a váltókart, a 370Z érezhetően húz, erős, hangos. És egyre hangosabb, amint forgatjuk. 3000 körül igazán durva a kipufogó rezonanciája, aztán inkább öblösödik… egészen 7500-ig – ha bírjuk szusszal, úttal, szabályok megszegése nélkül, és a kormány szorításával. Hiába az ESP felügyelete, érezhetően ki akar törni és bőszen villog az elektronika piktogramja. Talán jobb, ha nem kapcsolom ki, mert a sportkocsi zabolátlansága veszélyes is lehet. A kupé zajosabb, mint egy átlagautó. A zaj pedig kicsit a gumiktól, jobban a differenciálműből és leg inkább a kipufogóból jön – ahogy kell. Az elektronika mindig várja a következő fokozatot, ha lassítunk, gázfröccsöket ad, így ha visszaváltunk, ideális fordulatszámon lesz a hathengeres. És ha már ott van, akkor tudja az alig 5 másodperces 0–100 sprintet, és a rugalmassága is vetekszik egy turbós sportkocsiéval. Kiszámíthatóan és villámgyorsan adja ki magából a maximumot.
Vedd meg!
Ha tehetném, hazavinném, mert élvezet vele „cruise”-olni és bömbölő torokkal csapatni egyaránt. Ez a japán technika kicsit beteg; azoknak való, akik igazán autózni szeretnének, nem csak egy automatizált géppel gyorsan furikázni. Ide dukál az autós kesztyű, a csomagtérbe a lapos bőrönd, és irány a világ meghódítása. Olyan túrákhoz ajánlom, ahol nem az úti cél, hanem az oda vezető út és annak élvezete a fontos.
