Zalka János a rábaközi Veszkényben látta meg a napvilágot 200 évvel ezelőtt egy elszegényedett nemesi családban. Töretlen hitét édesanyjától örökölte, a tudományokban való jártassága és papi hivatása a győri és a soproni bencéseknél, az esztergomi kisszemináriumban, a pozsonyi Emericanumban és Nagyszombatban érlelődött meg, szemináriumi tanulmányait pedig a bécsi Pázmáneumban végezte.
Első, Esztergomban elmondott szentmiséje után egyből szülőfalujába sietett, ahol ünnepi istentisztelet keretében köszönte meg a híveknek, különösen édesanyjának azt a sok áldozatot, ami őt a papi pályáig segítette. Káplánságát Kőhídgyarmaton (ma Kamenný Most) és Dorogon kezdte, majd teológiai tanulmányainak folytatására újra Bécsbe, az Augustineumba került. Teológiai doktorátusát épp a szabadságharc idején, 1848 augusztusában szerezte meg. Innen a pest-belvárosi plébániára vezetett az út, ahol szintén káplánként működött, s ahol a Katholikus Néplap szerkesztésével hívta fel magára a figyelmet. 1849-től lelkipásztori teendőit katedrára cserélte: először az esztergomi szeminárium prefektusa, majd a pesti hittudományi kar egyháztörténet-professzora, később pedig rektora lett. Folytatta publicisztikai tevékenységét is, évekig volt a Religio szerkesztője. Tevékenysége nem kerülte el az uralkodó figyelmét sem: 1859-ben Ferenc József esztergomi kanonokká nevezte ki.
1867-ben – amikor a Scitovszky János hercegprímás halálával megüresedett esztergomi érseki széket Simor János győri püspök nyerte el – tért vissza egyházmegyéjébe mint megyés főpásztor, hogy haláláig, 34 éven keresztül kormányozza a győri püspökséget.
Szülőföldjéről nem feledkezett meg ekkor sem. A veszkényi templomot és az iskolát gazdag adományokkal látta el, a falu határában lévő Mária-kép számára – ahol édesanyjával sokszor imádkozott – Sarlós Boldogasszony tiszteletére egy kápolnát építtetett. Többször elzarándokolt a Rábaköz búcsújáró helyére, Osliba is. Püspöksége alatt a rábaszováti, a szanyi, a péri, a himodi és a bőnyi templomok is megújultak, Pinnyéden pedig kápolnát építtetett. Bővítette a nagyszemináriumot – otthont teremtve ezzel páratlan értékű könyvtárának –, Győrben a katolikus tanítóképzőnek új épületet emeltetett. 1873 és 1875 között az egész egyházmegyét példás alapossággal végigvizitáltatta, hogy az annak során fellelt hiányosságokat orvosolhassa.
A vizitáció a trienti zsinat óta a megyéspüspök joga és feladata, de a főpásztorok a történelem során ezzel a legritkább esetben éltek. Az egyházlátogatást általában a főesperes vagy az esperes végezte, egy előre meghatározott kérdéssort kitöltve beküldte a püspökhöz, aki ez alapján tájékozódott. Zalka püspök a hozzá beérkezett anyagot alaposan áttanulmányozta, és a kérdéses pontokon két évvel a vizitáció után, 1875-ben egy revíziót eszközölt.
Egész püspöksége során rengeteget jótékonykodott: gondoskodott a szegényebb káplánokról és plébánosokról, a nehéz sorsú gyermekeknek tápintézetet alapított. Munkabírásáról és odaadásáról legendák keringtek, püspöksége idején közel ötszáz alakalommal bérmált, szinte nincs olyan település, ahova ne jutott volna el. Életét püspöki jelszava is jól szimbolizálja: „Fortiter et suaviter”, azaz „Bátran és szelíden”.
Veres András győri megyéspüspök ünnepi szentmisét mutat be 200 éve született elődje, Zalka János püspök tiszteletére a veszkényi Keresztelő Szent János születése templomban január 19-én 10 órai kezdettel.
A győri évfordulókról oldalunkon IDE kattintva olvashatnak.
forrás/fotó: Győri Egyházmegye