8 milliárdos beruházás a Chio győri üzemében

Szigeti Sándor Fotó: O. Jakócs Péter
2025.03.06. 13:28

Harminc országba szállítja majd Győrből az új, kemencés chipsét az Intersnack Magyarország. Közép-Európa legnagyobb snackgyárában a tizedik gyártósort avatták fel csütörtökön.

8 milliárd forintos beruházást adott át a mai napon Győrben a Chio-termékek gyártója. A fejlesztéssel a több mint 300 főt foglalkoztató győri gyár teljes kapacitása 25 százalékkal nő, vagyis napi 10 tonnával emelkedik. A most átadott gyártósor éves kapacitása pedig eléri a 2300 tonnát – emelte ki köszöntőjében az Intersnack Magyarország Kft. ügyvezetője.

Lukács Dénes

Az új gyártósoron készülő termék, az „oven chips” olaj helyett kemencében sül, így hetven százalékkal kevesebb zsírt tartalmaz, mint a hagyományos burgonyaszirom: „Ezt a terméket nem csak Magyarországon vezetjük be, még az idén további tizenöt európai országba is szállítunk belőle. A terv pedig az, hogy jövőre hasonló mértékben bővítsük az export-piacainkat” – tette hozzá Lukács Dénes.

Az ügyvezető azt is elmondta: a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek a vállalat társadalmi szerepvállalására, ezért együttműködést alakítanak ki a város és a térség középiskoláival, szakképzési centrumaival és egyetemeivel. Szeretnének munka- és karrier lehetőséget kínálni a tehetséges és tettre kész fiataloknak.

A cég jelenleg 552 magyar beszállítóval és partnerrel áll szerződésben. A termékeihez évente közel 15.000 tonna búzát vásárol a régió hatvan magyar gazdájától, így szerepe kiemelt jelentőségű Győr-Moson-Sopronban, illetve a Kisalföld agrárgazdaságában.

Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárkamara elnöke ezzel kapcsolatban emlékeztetett rá: a magyar gazdák biztos megrendelőként tekintenek a győri snackgyárra, a cég pedig megbízható beszállítóként számíthat a gazdákra:

„Ez a gyár jó példa arra, miként lehet hazai mezőgazdasági termékekből sikeres, innovatív és minden korosztályt elérő készterméket előállítani, megújuló energiával, környezetbarát csomagolással. Ennek eredményeként olyan termékek kerülnek a zacskókba, amelyek reagálnak a piacra és keresik a vevők figyelmét.” – fogalmazott Papp Zsolt.

Papp Zsolt

A köszöntők után gyárbejárás kezdődött, ahol a meghívott vendégek lépésről-lépésre megismerhették, miként készül a beérkező alapanyagokból a friss, ropogós és fűszeres burgonyaszirom, amely a kiszállítást követően a boltok polcaira kerül.

A gyárbejáráson készült fotóink megtekinthetők itt:

Galéria: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó témák: #beruházás | #Chio Győr | #élelmiszeripar | #gazdaság |