Példaértékű, lelkiismeretes munkájáért elnyerte már Győr város Szabadhegy Szolgálatért-díját, valamint a Magyar Orvosi Kamara szakmai elismerését is. Molnárné Kovács Adriennek ápolónőként, majd háziorvosi asszisztensként immár harminckét éve hivatása az emberi egészség.

Honnan ered az egészségügy iránti elkötelezettsége?

Szigetköz szívében, Darnózselin születtem, édesanyám könyvelőként dolgozott a helyi tsz-ben, édesapám pedig főállású vadász volt. Amikor anyu visszament dolgozni, rendszerint a nagymamám vigyázott rám, akivel nagyon közel álltunk egymáshoz. Tizennégy éves voltam, amikor agyembóliát kapott. Sokat jártunk be hozzá a kórházba, de az akkori gyógyszerekkel sajnos nem lehetett megmenteni az életét. Ekkor döntöttem el, hogy ápolónő leszek.

Hol szerzett képesítést?

A győri egészségügyi szakiskolában végeztem, ahol olyan kiváló szakmai tanáraink voltak, mint például Vitéz Éva. Ő volt az, aki felhívta rá a figyelmünket, hogy ne csak a beteg fizikai tüneteivel foglalkozzunk, hanem a lelkére is figyeljünk. Sokszor ugyanis lelki eredetű okai vannak a betegségnek. Az egészség nem csupán a test, hanem a szellem és a lélek egészségét is magában foglalja, hatékony kezelés pedig csak ezek együttes gyógyításával érhető el.

Melyik volt az első munkahelye?

A győri katonai kórház negyvenkét ágyas baleseti sebészeti osztálya, ahol a betegek kilencvenöt százaléka ágyhoz kötött volt, és ahol az első hét után már egyedül vittem az éjszakai ügyeletet. Megint csak szerencsém volt, mert olyan kiváló orvosoktól tanulhattam, mint dr. Szebeni Antal vagy dr. Szálasy László, akivel éppen egy napon álltam munkába. Rengeteget köszönhetek nekik.

Közben hogy alakult a magánélete?

1995-ben férjhez mentem, rá egy évre pedig megszületett a lányunk. Időközben a Révai-gimnázium esti tagozatán megszereztem az érettségi bizonyítványt. A gyes után a Szent Imre úti rendelő urológiai szakrendelésén dolgoztam tovább, ahol dr. Simon Ferenc, dr. Kerényi Gábor és Dánielné Sághi Anikó segítségével gyarapítottam tovább a szakmai ismereteimet. 2009-ben vezető asszisztens helyettes lettem, majd 2011-ben Győr-Szabadhegyen, dr. Tímár Marietta doktornőnél kezdtem el dolgozni háziorvosi asszisztensként, és azóta is itt vagyok.

Mik a legkedvesebb visszajelzések a munkájáról?

A Covid-járvány első időszakában naponta hívtuk a betegeinket telefonon. Sokszor életek múltak ezeken a hívásokon. Megtörtént, hogy a páciens azt mondta a telefonban, hogy jól érzi magát, közben viszont mi hallottuk, hogy fullad, egy másik pedig elmesélte, hogy szinte az egész napot átalussza. Sok olyan betegünk volt, akihez hasonló okok miatt hívtunk mentőt és végül a győri kórház Covid-intenzív osztályán mentették meg az életét. Egyszer az egyik páciens egy nagy csokor virággal jelent meg a rendelőben, hogy megköszönje, amit érte tettünk. Az nagyon jólesett.

Soha nem készült más pályára?

A harminckét év alatt egy percre sem voltam pályaelhagyó, és nem is tervezek váltást. Ma is rendszeresen veszek részt szakmai továbbképzéseken, hogy a tudásom naprakész legyen. Ha majd egyszer nyugdíjba kell menni, remélem, akkor is kapcsolódni fogok valamilyen módon az egészségügyhöz, mert ez a hivatás az életem.