November elseje mindenszentek ünnepe, másodika halottak napja a keresztény kultúrkörben. Mindenszentekkor az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket ünnepeljük. A halottak napját az egyházban Szent Odilo clunyi bencés apát 998-ban vezette be.

Ilyenkor élettel telnek meg a temetők. Az élők koszorúval, virággal, mécsessel zarándokolnak holt szeretteik sírjait rendbe tenni, feldíszíteni, értük imát mondani. Több helyen szokás az elfelejtett lelkekért is imádkozni. A gyertya fénye Jézus Krisztust, az örök világosságot jelképezi, akitől mindnyájan meghívást kaptunk.

Talán nincs ember, akit ne érintene meg az elmúlás gondolata, a halál nagy titka. Az elcsendesülés és az emlékezés nemcsak az elveszített kedves személyt idézi fel bennünk, hanem segít más nézőpontból tekinteni életünkre. Mivel telnek a mindennapjaink? Melyek az igazán fontos dolgok számunkra? Észrevesszük-e a másikban a jót? Megteszünk-e minden tőlünk telhetőt a ránk bízottakért, családunkért, közösségünkért? Földi életünk rövidre szabott, nem érdemes elpazarolni belőle egyetlen napot sem.

„A halottak láthatatlanok ugyan, de azért jelen vannak”– Szent Ágoston szavai bizonyosságot és bátorítást sugallnak. Érdemes rajtuk elgondolkodni.