![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-26.jpg)
A társulat jubileumi évadának új bemutatója a világirodalom egyik leghíresebb románca, az Anna Karenina táncszínházi adaptációja, amit Velekei László, Seregi- és Harangozó-díjas koreográfus állít színpadra.
Lev Tolsztoj 1872-ben szemtanúja volt, amikor egy fiatal nő, féltékenységi rohamában egy tehervonat elé vetette magát. Az írót a halott, összeroncsolt nő látványa sokáig nyomasztotta. Tizenegyszer dolgozta át a művét, mire megszületett a végső változat, mely Annát a világirodalom legnagyobb hősnői közé emelte. Velekei László korábban már vitte színpadra ezt a grandiózus művet, most itt Győrött azonban egy teljesen más koreográfia született, Csepi Alexandra dramaturg segítségével.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/Anna-Karenina-ojp-0-700x435.jpg)
A táncszínházi adaptáció középpontjában Anna, a szenvedélyt megélő nő áll. A fiatal asszonynak mindene megvan, ami kell egy boldog élethez, ám egy végzetes napon találkozik a fényes karrier előtt álló, jóképű fiatal katonatiszttel, Vronszkij gróffal. A nagybetűs szerelem után vágyódó férjes asszonyt örvényszerűen ragadja magával ifjú szeretője iránti szenvedélye, egészen a tragikus végkifejletig. Amikor pillantásuk először találkozik, Anna élete megpecsételődik, bukása ettől kezdve elkerülhetetlen.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-39-700x467.jpg)
A címszerepet Marjai Lili Anna, Karenint Artem Pozdeev, míg a csábítót Jekli Zoltán kelti életre. Dramaturgiailag új szál, hogy a történetben megjelenik a Végzet, mely mint a pók fonja a tragikus sorsok fonalát. Ezt a szerepet bravúrosan ketten táncolják: Luigi Iannone és Luka Dimic. Az előadásban közreműködnek a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola növendékei. Velekei László ismét kiváló zenét választott a történetmeséléshez, Max Richter szerzeménye kitűnően illeszkedik a darab sötét tónusához.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-8.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/Anna-Karenina-ojp-0.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-7.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-6.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/plusz-Anna-Karenina-ojp-36.jpg)
O. Jakócs Péter fotói
Folytatódik a Győri Balett 40 éves jubileumi eseménysorozata, a pénteki szakmai bemutatót követi a szombati premier, útjára indul városunkban a nagyívű, felkavaró történet, az Anna Karenina.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s2Rozsa_Tamas_AK_DSC_3128.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s1Rozsa_Tamas_AK_DSC_2772.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s2Rozsa_Tamas_AK_DSC_3063.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s2Rozsa_Tamas_AK_DSC_3067.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s1Rozsa_Tamas_AK_DSC_2583.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s2Rozsa_Tamas_AK_DSC_3008.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s2Rozsa_Tamas_AK_DSC_2928.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s1Rozsa_Tamas_AK_DSC_2577.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s2Rozsa_Tamas_AK_DSC_3234.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s1Rozsa_Tamas_AK_DSC_2623.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s1Rozsa_Tamas_AK_DSC_2785.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s2Rozsa_Tamas_AK_DSC_2907.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s2Rozsa_Tamas_AK_DSC_3096.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s2Rozsa_Tamas_AK_DSC_3439.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s2Rozsa_Tamas_AK_DSC_3354.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/sRozsa_Tamas_AK_DSC_5694.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/sRozsa_Tamas_AK_DSC_5431.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/sRozsa_Tamas_AK_DSC_5685.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s2Rozsa_Tamas_AK_DSC_3350.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/sRozsa_Tamas_AK_DSC_5712.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/sRozsa_Tamas_AK_DSC_5777.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/sRozsa_Tamas_AK_DSC_5763.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/sRozsa_Tamas_AK_DSC_5592.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/sRozsa_Tamas_AK_DSC_5871.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/sRozsa_Tamas_AK_DSC_5956.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/sRozsa_Tamas_AK_DSC_5876.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/11/s2Rozsa_Tamas_AK_DSC_3039.jpg)
Rózsa Tamás fotói