Nem feledünk Gősi Zoltán!
Huszonhárom éve már annak, hogy Gősi Zoltán, egy győri fiatalember életét adta két embertársáért Korfu mesés szigetén. Neve egybeforrt az önzetlenséggel, a bátorsággal. Még mindig csak 49 éves lenne. A mi felelősségünk, hogy nem feledjük.
Sokszor, sokan megírták már az akkor 26 éves győri Gősi Zoltán és szerelmének drámáját, amikor 2000-ben pillanatok alatt rémállommá vált az elő-nászút. Most legyen is elég annyi, hogy Zoli nem habozott, amikor segíteni kellett: bátran a tajtékzó tengerbe vetette magát, hogy kimentsen két idegen embert. Önzetlen akciója sikerrel járt, ám őt elnyelte a mélység. Életét adta azért, hogy mások élhessenek. Hőssé vált, példaképpé. A helyiek sem feledik, a sziklánál lévő emlékhelynél mindig van friss virág és nem csak a magyarok helyezik oda a tisztelet csokrait. Mindenkit tudja, hogy Gősi Zoltán mit tett.
Most, 23 év után sem lehet belegondolni abba a fájdalomba, amit a helyszínen szerelme, itthon pedig szülei, rokonai, barátai, ismerősei éltek át. Győr egy emberként gyászolta a fiatalembert, mert mindenki tudta: olyat vállalt, amire mi lehet nem lettünk volna képesek. Persze a döntése végzetes volt, de segíteni ment, életet menteni. A legnemesebbet cselekedte, ami ezen a bolygón létezik!
Nem tervezett hőssé válás volt ez, az élet hozta így. Valamiért ezt a sorsot szánta Zoltánnak, hogy miért, az soha nem fog kiderülni. Biztos sokakban felmerül még most is: hogy vehette el őt bármilyen földi vagy égi erő?! A kérdés roppant emberi és talán jogos is. Válasz viszont egyszerűen nincs! Zoli meghozott ott és akkor egy döntést, ennek pedig két ember köszönheti az életét. Nem tudom, hogy ez a gondolat enyhítette-e valaha a szülők fájdalmát, így csak bízom benne, hogy igen.
Az igazi hősök nem tervezetten születnek. A legtöbbször az élet alakítja, hogy azzá váljanak. Zoli civil volt, semmiféle kiképzést nem kapott, egyszerűen a szívére hallgatott és bízott magában. Tudta, hogy segítenie kell! Segített, erőn és életen felül.
Édesanyjának a költészet adta a legnagyobb támaszt, a vigasztalást, ha egyáltalán létezik egy szülőnek enyhűlés akkor, amikor a gyermekét temeti el. Együtt élni azzal, hogy soha nem tér haza az imádott fiú, nem is tudom, hogy lehetséges. Honnan van erre erő? Vagy hogy marad még erre, nap, mint nap? Hiszen úgy gondolom, Zoli a hihetetlen bátorságát és lelki erejét leginkább a szüleitől örökölte, a neveltetése is tette azzá a csupaszív fiatalemberré, aki képes volt az életét is kockáztatni felebarátaiért.
Mi győriek egyszerűen nem felejthetjük el Gősi Zoltán, a hős fiatalembert. Kötelességünk emlékezni rá, ha Korfun járunk, virágot vinni az emlékhelyre, gyertyát gyújtani és mesélni a gyermekeknek arról, hogy élt egyszer egy nagyon bátor férfi Győrben, aki életét adta azért, hogy mások megmeneküljenek. Mert a mai világnak szüksége van értékekre, hősökre, akik nem a tv-ből vagy az internetből kerülnek elő, mindig sértetlenül. Tudnia kell a mostani generációnak is, hogy az ember nem sérthetetlen, az élet pedig akár egy pillanaton is múlhat. Éppen ezért becsülni kell minden pillanatot és segíteni, ahol csak lehet.
Az egyre inkább tapasztalható közömbösség nem jó irány. Zoli is félrenézhetett volna és szürcsölhette volna tovább a koktélját. Ám ő nem ilyen volt, őt nem ilyennek nevelték. Meghallotta a kiáltást, és cselekedett. Sajnos az élete árán mentette ki a két idegent… Gősi Zoltán a mi hősünk, a mi példaképünk, már huszonhárom éve.
Szalad az idő, mintha most jött volna a megrázó hír. Zoli még mindig csak 49 éves lenne, ha az a nyaralás máshogy alakul. A sors azonban másként döntött, ezt pedig nem befolyásolhatjuk. Azt viszont igen, hogy az évek múlásával is megemlékezünk-e róla. A győriek mondernkori hőséről, aki életet adta azért, hogy mások megmeneküljenek.