Napjainkban szinte mindenki számára természetes, hogy a csapot megnyitva abból egészséges és tiszta víz folyik, és bele sem gondolunk, hogy mennyire szerencsések vagyunk, hiszen ez korábban közel sem volt így.

Győr lakosságának vízszükségletét eleinte a házak udvarán, vagy a pincékben ásott kutakból, illetve a közterületen levő közkutakból biztosították. Az 1703. évi telekkönyvi adatok szerint a város területén 120 ásott kutat tartottak nyilván, 100 évvel ezelőtt a kutak számát körülbelül 160-180-ra becsülték. Akkoriban érdekes színfoltjai voltak, és jelentős szerepet játszottak a lakosság vízellátásában a „vizes talyigások”, más néven „lajtosok”, akik a győri folyók vizével töltött taligájukkal járták a várost, hogy ivásra, mosásra és egyéb felhasználásra szolgáló vizet adjanak el. A szolgáltatott víz azonban nem volt mindig megfelelő, sokszor ihatatlan, néha még mosásra is alkalmatlan volt.

Kiemelkedő szerepet vállalt a vízvezetéki mozgalom ügyében Bierbauer Lipót, Győr törvényhatóságának választott tagja, bencés szerzetes, tanár, aki a mesterségesen átszűrt folyóvíz helyett a természetesen átszűrt talajvizet ajánlotta ivóvíz céljára felhasználni. Bierbauer Lipótnak és a város tekintélyesebb polgárainak köszönhetően száznegyven évvel ezelőtt, 1883. június 4-én megalakult a Győri Vízvezetéki Rt. Bierbauer emlékiratában található az alakuló közgyűlésen elhangzott beszéd: „sikerült városunk lakossága részére oly intézmény alapjait lerakni, amely jólétének emelésére, városunk kulturális fejlődésére nézve hatalmas emeltyűt fog képezni”