![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_09.jpg)
Csizmadia István festőművész A hit fénye című önálló kiállítása nyílt meg hétfőn a Triangulum Galériában (Gutenberg tér 2.).
A szakrális kiállításra Csizmadia István egyrészt a harmincéves munkásságából válogatott, másrészt a Jásdi Művésztelepen született alkotásiból, de bemutatja az elmúlt hónapokban vászonra álmodott „Gótika sorozatát” és a legújabb műveit, a szoborfestményeit is felvonultatja.
„Sokat változtam, korábban a realitáshoz igazítottam a festményeimet, ma pedig a belső hangra hallgatok, arra, hogy mit jelent számomra a hit, a fény, és ennek a kettőnek az ötvözetéből adtam a tárlat címének is azt, hogy A hit fénye. Szerintem a legnehezebb azt ábrázolni, ami láthatatlan, és én arra törekszem, hogy ezt mutassam meg a festményeimen” – mondta portálunknak Csizmadia István.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_26-700x467.jpg)
A tárlat látogatóit dr. Veres András megyés püspök köszöntötte, aki elmondta, minden, a Triangulum Galériában rendezett tárlat, esemény ünnep a léleknek, és nemcsak a művésznek, hanem azoknak is, akik az alkotásokat megtekintik. „Ezeken a képeken a színnek, a fénynek, a szépnek olyan felvillanásait érzékelhetjük, amely remélhetőleg bennünk is fölébreszti a fényt, az Isten felé fordulást” – hangsúlyozta dr. Veres András.
A kiállított alkotások három évtizednyi munkásságot ölelnek fel, hordozzák és közvetítik az alkotó ars poeticáját, miszerint „Egész életemben arra törekedtem, hogy értéket és időtálló tartalmat teremtsek. Láttatni szeretném a láthatatlant. Nehéz feladat, de műveim segítségre vannak ebben.”
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_14-700x467.jpg)
Dr. Bacsek Júlia művészettörténész megnyitó beszédében a szakrális művészet változásáról beszélt, arról, hogy a kiállítás több szempontból is szimbolikus jelentéssel bír.
„A kiállításon szereplő alkotások időtálló tartalmat teremtenek a hit megtartó erejével, a remény adásával. A festmények mellett a művész egyedileg kifejlesztett technikával készült szobrai is szerepelnek. A háromdimenziós megjelenítési forma egyedi módon újítja meg a térbeli ábrázolást, melyet a fénybeállítások kiegészítésével tovább lehet fokozni. A művész megkísérlik láttatni a láthatatlant, amely nem mindenkinek adatik meg” – fogalmazott a művészettörténész.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_39-700x467.jpg)
A tárlat április 30-ig, naponta 10 és 18 óra között tekinthető meg.
Csizmadia István az 1980-as években aktív tagja volt a Fiatal Művészek Szövetségének, később a Győri Grafikai Műhely alapító tagja volt. Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, valamint számos hazai és külföldi nagy gyűjteményben.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Csizmadia_Istvan_kiallitasmegnyito_2023_04_03_AcsTamas_05.jpg)
Galéria: Ács Tamás