Kiemelkedő eredménnyel zártak a Győri Tánc és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium növendékei a X. Országos Klasszikus Balett és Modern-Kortárs Tánc Versenyen.
Derczó Tibor igazgató szerint ezzel az iskola ismét megmutatta, hogy milyen előkelő helyet foglal el az intézmények rangsorában.
„Nagy öröm számunkra, hogy 28 tanulót tudtunk elvinni erre az országos megmérettetésre. Ők 22 produkcióban vettek részt, hisz voltak csoportos kategóriák is. Ebből a 22-ből 16 versenyszámban az első három hely valamelyikén végeztek diákjaink. Ezzel, azt gondolom ismételten megálltuk a helyünket, ismételten megmutatták mesterek, tanítványok egyaránt, hogy hol a helyünk. Ott a helyünk! – bólogatott büszkén az intézmény igazgatója.
Az ország szakiskoláinak legnagyobb táncos seregszemléjét kétévente rendezik, de legutóbb a pandémia miatt online tartották meg, érthető tehát, hogy az idei pécsi eseményre minden versenyző nagyon készült. Épp ezért mondható igazán kimagaslónak a győri intézmény szereplése. Jó hír, hogy két év múlva a következő Országos Klasszikus Balett és Modern-Kortárs Tánc Versenynek Győr ad majd otthont.
TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid